Nigéria: itt a pénz, jöhetnek a franciák

<p>Ma Franciaország–Nigéria és Németország– Algéria mérkőzésre kerül sor a negyeddöntőbe jutásért. Mindkét találkozó esélyesének a legjobb tizenhat közé csoportgyőztesként kerülő európai csapat számít.</p>

ELŐZETES

Franciaország veretlenül nyerte meg az E csoportot, Ecuador és Honduras ellen gólt sem kapott, de a védőknek most minden tudásukra szükségük lesz, hogy megállítsák az F csoportban másodikként zárt Nigériát, amely az argentin védelmet kétszer is átjátszotta a 3:2-es dél-amerikai sikerrel zárult utolsó csoportmeccsén.

Benzema kontra Musa

Utóbbi találkozón az afrikaiak gyors szélsője, Ahmed Musa duplázott, az ő veszélyes játéka mellett az erőcsatár Emmanuel Emenikére, valamint a rutinos és kiváló technikai képességekkel megáldott Peter Odemwingie-re is kell majd figyelnie a francia védelemnek.

„Kikaptunk, de elégedett voltam csapatom teljesítményével, hiszen kiegyenlített meccset játszottunk a vb egyik esélyesével” – nyilatkozta Stephen Keshi, az afrikai válogatott kapitánya, aki nem számíthat a kéztörést szenvedett Michael Babatundére.

„Óriási erőbedobással játszanak, jó csapatuk van, amely erős, gyors és keményen harcol a középpályán, épp ezért okozott gondot Argentínának is” – vélekedett a mai riválisról Yohan Cabaye, a franciák középpályása.

Nigéria 1998 óta az első egyenes kieséses összecsapására készül vb-n, de akárcsak Ghána és Kamerun esetében, itt is megzavarta a felkészülést egy pénzügyi vita. Az afrikai együttes játékosai ugyanis csütörtökön félbehagyták az edzést, és kilátásba helyezték, hogy nem lépnek pályára a franciák ellen, mert több prémiumot akarnak.

A szövetség vezetői az utolsó pillanatban mentették meg a helyzetet, Goodluck Jonathan köztársasági elnök közbenjárására 3,8 millió dolláros jutalmat hagytak jóvá a játékosoknak. „Már megoldottuk a problémát. Semmi gond nincs, minden játékos gyakorol, az edzések a terveknek megfelelően zajlanak” – jelentette ki a nigériai válogatott szóvivője.

„Nehéz meccs előtt állunk, mert a legjobb afrikai csapattal találkozunk. Tudjuk, hogy nagyon veszélyesek, ezért türelmesnek kell lennünk”– mondta Bacary Sagna, a francia együttes jobbhátvédje, aki kiemelte, hogy a nigériai játékosok európai topcsapatokban futballoznak.

A francia válogatott szereti irányítani a játékot, Didier Deschamps szövetségi kapitány ezúttal is támadó felfogású együttest küld pályára. Elsősorban Karim Benzemában bíznak, aki eddig három gólt lőtt. „Karim az egyik legfontosabb játékosunk, nemcsak gólokat lő, hanem rendkívül hasznosan is játszik” – mondta Deschamps.

„Mindent meg kell tennünk, hogy maximálisan koncentráltak legyünk, a nehéz pillanatokban is nyugodtak tudjunk maradni” – nyilatkozta Sagna.

Szlimaniék meglepetésre készülnek

Este tízkor Algéria Németországgal találkozik, az afrikai csapatnak lehetősége lesz visszavágni a 32 évvel ezelőtti kiesésért. Az 1982-es spanyolországi vb-n az algériaiak 2:1-re legyőzték a németeket a csoportkörben, ám az utolsó fordulóban utóbbiak 1:0-ra nyertek Ausztria ellen úgy, hogy a gól után egyik együttes sem erőltette a támadásokat. A németek, az osztrákok és az algériaiak is négy ponttal zárták a csoportkört, de az algériaiaknak volt a legrosszabb a gólkülönbségük, így kiestek.

A mai meccsnek egyértelműen Németország a favoritja, amelyet a vb-győzelemre is esélyesnek tartanak. Joachim Löw szövetségi kapitány együttese veretlenül nyerte meg a Ghánát, Portugáliát és az Egyesült Államokat is felvonultató csoportot, míg Algéria története során először jutott a legjobb 16 közé, miután kikapott a belgáktól, legyőzte a Koreai Köztársaságot és döntetlent játszott az oroszokkal.

„Egy világbajnokságon nincsenek kellemes és könnyű ellenfelek, különösen az egyenes kieséses szakaszban” – mondta Löw, aki hozzátette, az algériaiak bebizonyították, hogy kellemetlen riválisok, ezért a németeknek nagyon komolyan kell venniük a felkészülést.

A Nationalelf kezdőcsapatában elképzelhetők változások, Thomas Müller mellett ezúttal Mario Götze lehet a másik támadó a sérült csatár, Lukas Podolski helyett, míg a védekező középpályás szerepkörében az amerikaiak elleni meccsen nyújtott teljesítményéért sokat dicsért Bastian Schweinsteiger kezdhet Sami Khedira helyén.

„Csak saját magunkra koncentrálunk, mindig az aktuális ellenfélre készülünk” – jelentette ki Löw, aki azt mondta, mindenáron csoportelsők akartak lenni, most, hogy ezt elérték, mindent vagy semmit felfogásban folytatják szereplésüket.

Algériában szombaton kezdődött a ramadán, az iszlám böjti hónap, de a hírek szerint a játékosok egy utazó imámtól (iszlám vallási vezető) kapnak speciális engedélyt arra, hogy a mérkőzés előtt ne kelljen böjtölniük.

„Ez a csapat még rengeteget tud fejlődni, az a gyanúm, hogy tudunk sokkal jobban is futballozni, akár már most a németek ellen” – nyilatkozta Vahid Halilhodzic, az afrikai együttes bosnyák szövetségi kapitánya.

„Tisztában vagyunk azzal, hogy a németek a favoritok, de szeretnénk meglepetést okozni” – jelentette ki Iszlam Szlimani, akinek az oroszok elleni fejes gólja a továbbjutást jelentette. Csapattársa, Nabil Bentaleb is optimista: „Mentálisan nagyon erősek vagyunk, és igazi csapatot alkotunk. Tudjuk, hogy a világ egyik legjobb válogatottja vár ránk, de így is nyerni akarunk.” (MTI, TASR, sz. z.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?