Nézőcsalogató kísérlet

Pozsony. Földkerekségünkön rohamosan fejlődik a cselgáncs. Világszervezete – taglétszámát tekintve – a negyedik legsikeresebb, több mint nyolcvan tagállammal. Főleg Európa játszik meghatározó szerepet, erős anyagi háttérrel.

Szaporodnak a pénzdíjas cselgáncstornákSomogyi Tibor felvétele Megjelentek a pénzdíjas viadalok, s a sportág bőkezű támogatói között található Putyin orosz államfő, Rainer monacói herceg és a Habsburg család is. Közben a Szovjetunió szétesése után tizenöt erős utódállam szövetsége küldi versenyzőit a nemzetközi porondra. Felerősödött a konkurencia. Mindezt Marián Hefka, a szlovák szövetség elnöke közölte tegnap újságírókkal, majd így folytatta: „Amíg Franciaországban 800 ezer, Oroszországban 400 ezer igazolt versenyző van, addig nálunk három-négyezer. Ebben a mutatóban a világ utolsó harmadában tanyázunk, eredményeinket tekintve azonban az első harmadba tartozunk, ami jelzi: aránylag hatékonyan dolgozunk. Manapság az éremszerzéshez bármelyik cselgáncsozónknak 5-6 mérkőzést kell nyernie erős profik ellen. Velük kell felvenni a harcot.”

Ilyen körülmények között próbál boldogulni a szlovák szövetség is, új, nézőcsábító kísérletekkel. A legközelebbi december elsején lesz a krasňanyi asztalitenisz-csarnokban, ahol új lebonyolításban rendezik meg a legmagasabb osztályú csapatbajnokság, az I. liga zárótornáját. Két óra alatt playoff-rendszerben találkozik a korábbi három torna négy legjobbja (1. Sokol Pezinok, 2. PS Bratislava, 3. Dukla Banská Bystrica, 4. Slávia Prešov), hogy eldöntse a bajnoki cím sorsát. Már nagy a készülődés a klubokban, több erősítéssel lehet számolni. A hétsúlycsoportos csapatból négy hazai mellett három más klubbeli, akár légiós is tatamira léphet. Várhatóan a besztercebányaiak ukrán, a baziniak magyar, az eperjesiek pedig lengyel cselgáncsozókat is szerepeltetnek majd. Elképzelhető, hogy hosszú kihagyás után Semír Pepic is versenyezni fog. Sérülés miatt viszont kihagyja a tornát a jelenlegi legjobb szlovák judós, Jozef Krnáč. Hatalmas klubcsatározás várható, bár a győzelemért pénzdíj nem jár. Csak egy rajt a Duna Kupán, a szövetség költségein.

„Szövetségünk nincs válságos helyzetben. Nem dúskálunk az anyagiakban, de kölcsönre sincs szükségünk. Megfontoltan bánunk a pénzzel, s versenyzőink közül csak azok kapnak bizonyítási lehetőséget, akik teljesítik a megszabott elvárásokat. Ezért is próbálunk kísérletezni, megpróbálni valamit újat, idehaza is más fénybe állítani a világszerte virágzó cselgáncsot. Meglátjuk, hogyan sikerül” – összegezte törekvéseiket Marián Hefka. (jmk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?