„Nem egész egy esztendő alatt huszonkét(!) játékos távozott...”

Egy évvel ezelőtt kezdődött az érsekújvári labdarúgás mélyrepülése. A III. liga nyugati csoportjának favoritja a 8. forduló után csak a 11. helyen szerénykedett. Az FKM akkori klubvezetése úgy döntött, hogy csökkenti az edzők és a játékosok fizetését, s eltörli a jutalmakat is.

Az őszi idényben többnyire ők léptek pályára az FKM kezdőcsapatában; a felső sarokban Vladimír Polák edzőMarián Dragúň felvételeEgy évvel ezelőtt kezdődött az érsekújvári labdarúgás mélyrepülése. A III. liga nyugati csoportjának favoritja a 8. forduló után csak a 11. helyen szerénykedett. Az FKM akkori klubvezetése úgy döntött, hogy csökkenti az edzők és a játékosok fizetését, s eltörli a jutalmakat is. Ezzel a szigorú döntéssel természetesen az érintettek nem értettek egyet, mind Szikora György vezetőedző, mind pedig a keret nagy része távozott a Ganczner László-stadionból. Menet közben kellett tehát kiegészíteni az együttest. Ez a nem kis feladat az új trénerre, Vladimír Polákra, a Nyitra-partiak egykori játékosára várt.

– Pénzhiány miatt nem igazolhattunk, éppen ezért csak a tartalékgárdából, valamint az ifjúsági együttesből tölthettük fel a keretet. Meglepően jól szerepeltek a fiatalok, hiszen a hét meccsen 15 pontot gyűjtöttek, s a hetedik helyen zártuk az őszi idényt. Télen újabb futballisták távoztak, rövid idő alatt 14 játékosunk fordított hátat a klubnak. Ennek ellenére sikerült megőriznünk az előkelő hetedik helyet. Az elmúlt nyáron aztán újabb nyolc labdarúgónk igazolt más egyesületbe, ami azt jelenti, hogy nem egész egy év alatt 22 futballista intett búcsút az FKM-nek... – kesergett az újváriak mestere.

A legutóbbi „földrengés” után igencsak borúlátóak voltak, hiszen a B-csapatból, valamint az ifjúságiaktól szinte mindenki a III. ligás gárdába került. ĺgy is csak tizenöten voltak a keretben az augusztusi nyitánykor. A tapasztalatlan fiatalokból álló csikócsapat több ígéretesen alakuló meccset is elszórakozott, s végül a 12. helyen zárta az első felvonást.

– A párját ritkító játékoskeringő után csak a bennmaradás kiharcolása lehetet a fő célunk. S ezt, úgy tűnik, sikerül is megvalósítanunk. Mindössze két rutinos, 30 esztendős játékossal rendelkezünk, a többiek 20 év körüliek, a legfiatalabb pedig alig múlt 17. Sajnos, idegenben nem sok vizet zavartunk, egy pontot sem sikerült szereznünk, habár háromszor is közel álltunk a bravúrhoz. Négy meccsen is egygólos vereséget szenvedtünk, a listavezető vágsellyeiek otthonában például öt perccel a befejezés előtt még mi vezettünk. Hazai pályán viszont ötször nyertünk, kétszer pedig döntetleneztünk. Ha a mostani, tehetséges fiatalokból álló keret (Minár, Racko–Döme, Lipovský, Czajlik, R. Sepeši, Mančík, Kosiba, Močkor–M. Sepeši, Procházka, Mach, Holka, Hajko, Domik, Hlavačka, Czuczor T.–Mlynár, Trnka, Bízik, Sebestyéni) együtt maradna, akkor 3-4 év múlva ott lehetnénk az élmezőnyben – bizakodott Vladimír Polák.

Mivel a klub évi költségvetése mindössze 750 000 korona, így ezúttal sem lesz pénz játékosvásárlásra. Domik Attila (Trnava) és Roman Sepeši (Senec) újra az FKM együttesével edz, s minden jel arra mutat, hogy sikerül őket visszaigazolni. Eddig mindössze egy futballista jelezte távozási szándékát, mégpedig Czajlik Tibor, aki több mint valószínű, a bősiek játékos-edzője lesz.

– Nagyszombatból vendégjátékosként Egerbe mentem, itt azonban a csapat, sajnos, egyik napról a másikra szétesett. Az újváriak azonnal befogadtak, s kötelességem, hogy segítsek a zöld–fehéreken. Remélem, a klubvezetők megegyeznek a Spartak illetékeseivel – mondta Domik Attila.

Az FKM főszponzora a város, egy-két évvel ezelőtt voltak más támogatók is, ám ezek fokozatosan hátat fordítottak a klubnak. Van viszont két szép stadionja az egyesületnek...

– A tavaszi idényben is a városban, a Ganczner László-stadionban játsszuk majd hazai mérkőzéseinket. Az őszi idény ugyan már véget ért, ám a csapat december 13-ig edzésben marad, s négy előkészületi meccset játszik, szombaton Bősön lép pályára, november 30-án a DAC-ot, december 7-én pedig a Senicát fogadja, 13-án pedig Szencre látogat. Mivel három edzőpályánk is van – az egyik füves –, ezért a téli alapozásra kizárólag hazai környzetben kerül sor – újságolta Décsi Károly, az FKM mendzsere.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?