Négy összekapart uzapanyiti pont

Hiába van huszonkét tagú játékoskeretük, miközben a játékosok átlagéletkora mindössze huszonhárom év, az uzapanyitiak rendkívül gyengén muzsikáltak az őszi idényben.

Hiába van huszonkét tagú játékoskeretük, miközben a játékosok átlagéletkora mindössze huszonhárom év, az uzapanyitiak rendkívül gyengén muzsikáltak az őszi idényben. Csetlettek-botlottak, csak a felsőbalogi-akat fektették két vállra, a rimaszécsiekkel pedig remiztek, és a négy összekapart pont csak az utolsó helyre volt elegendő a rimaszombati területi focibajnokság I. osztályában.

„Sok meccset elszórakoztunk, ugyanakkor a játékvezetők sem mindig álltak a helyzet magaslatán. A nemesradnótiak elleni összecsapás például egyértelműen nekünk állt, ám a sípmester az utolsó pillanatokban addig csűrte-csavarta a dolgokat, hogy számunkra mindhárom pont elúszott. Az sem elhanyagolható tény, hogy szinte valamennyi játékosunk roma származású, és elég sokszor előítéletekkel, hátrányos megkülönböztetésekkel kell szembenéznünk. Ám a sorozatos botlások okát elsősorban magunkban kell keresni” – tájékoztatott Lajgút István uzapanyiti klubelnök és edző.

A csapat ugyan három éve együtt van, ám munkahelyi elfoglaltságok miatt az edzések rendszerint foghíjasak voltak. Minden hétvégén kiesett valaki valamelyik alakzatból, így sohasem tudtak ugyanazzal a kezdővel kiállni. Meg aztán a fiatalok hozzáállása sem volt minden esetben példamutató, a szurkolók pedig hiányolták a markánsabb karakterű labdarúgókat is. Az alakulat ezelőtt még sohasem szerepelt a területi bajnokság elit osztályában.

„S bár az alig hétszáz lakosú település vezetése évente kétezer-ötszáz euróval támogat bennünket, van úgy, hogy még cipőt sem tudunk venni a focistáknak. Az idegenbeli mecscsekre saját autóinkkal járunk, nemegyszer térítésmentesen. Mindössze Szendrei Oleg és Barašo Ervín képviselik az idősebb korcsoportot, a többiek valamennyien tapasztalatlan labdarúgók. Sajnos az ifik teljesítményével sem lehetünk elégedettek, mivel ők is sereghajtóként teleltek a területi bajnokságban” – árulta el a negyvenhét esztendős klubelnök, aki kiskora óta az uzapanyiti csapatban futballozott, ám egy lábtörés idő előtt véget vetett felívelő pályafutásának.

A bajnokság második felvonására való felkészülést időben megkezdték, többnyire a helyi vörös homokos pályán gyakoroltak az április 8-i tavaszi rajtra, amelyen vasárnap az osgyániakat fogadják.

„A sorsolás szeszélye folytán ősszel csupán három meccset játszottunk hazai környezetben, a többi hetet az ellenfelek otthonában. Tavasszal viszont fordítva lesz. Bosszant viszont, hogy az utolsó fordulóbeli Revúca-Revúčka elleni megmérettetésen történt rendbontás miatt a mostani bajnokság végéig nélkülöznünk kell Kárász Nikolaszt és a csapatkapitány Tamás Richárdot” – sajnálkozott Lajgút István.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?