Négy arany története

Idén verhetetlen volt a komáromi kajak négyes. Legalább is a világversenyek döntőjében. Mivel a szegedi Eb-n és a sevillai vb-n is két-két számban (500 m és 1000 m) indult a Szlovákiát képviselő egység, így Riszdorfer Richárd és Mihály, Vlček Erik, valamint Juraj Bača összesen négyszer állhatott fel a dobogó tetejére.

Győzelem felé siklik a 2002-es aranyhajó Teljesítményükért a média képviselői 2002 harmadik legjobb csapatának választották a remek Soós-legénységet. Mennyire fakultak a nyári sikerélmények? Mire emlékeznek a világra szóló diadalokból? Mindegyiküknek jutott egy győzelem felelevenítése.

Riszdorfer Richárd világklasszis vezérevezős. Szegeden az 500 méteres döntőben a világ legjobb idejével (1:19,650) nyert a négyes. „Kicsit féltünk, mert az előfutamok alapján az olaszok alig néhány másodperccel voltak mögöttünk. Jól rajtoltunk, kétszázötven méter után átvettük a vezetést, és végig tartottuk. Remekül sikerült a begyakorolt iramot evezni, s ebben csak az a meglepő, hogy valóban kibírtuk. Ráadásul a víz és az időjárás is kedvezett, így csúcsidőt értünk el. Célba érés után imádkoztam egyet. Nagyitól tanultam meg keresztet vetni, és ott, a hajóban elmondtam egy hálaimát.”

Riszdorfer Mihály közvetlenül öccse mögött ül a kajakban. A sevillai ötszáz méter sikert hozó kínjait emlegeti: „Az egész versenyből csak arra emlékszem, hogy mentem, nyomtam, beértünk a célba, összecsuklottam, s megtudtam, hogy nyertünk. Év közben is erre készülünk, a szenvedésre. Nem volt más választásunk, jól rajtolni, és végighajtani a távot. Olyan ez, mint az atlétikában a vágtaszám. Nincs taktikázás. Az Eb-sikereket sokkal mélyebben átéltem, mint a vb-győzelmeket. Talán azért, mert K4-ben Szegeden szereztük az első aranyérmünket. Sevillában már mintha vártam volna az elsőséget. Ha nem jön össze, akkor sem lettem volna csalódott. Talán senkinek sem sikerül ezt a bravúrt megismételni. A futam után én is megköszöntem Istennek, hogy ilyen örömben volt részünk. Persze, megdolgoztunk érte. És egy nagy adag szerencsével össze is jött.”

Vlček Erik harmadik a hajóban. Neki a sevillai ezer méteres diadal felelevenítése jutott. „A szegedi Eb-siker után bíztunk az ismétlésben. Igaz, az előzmények figyelmeztetőek voltak, hiszen az előfutamban kikaptunk a németektől. De abból a vereségből tanultunk, s tudtuk, csak akkor vághatunk vissza, ha erőteljes, hatalmas hajrát nyitunk. Kétszáz méterrel a cél előtt még fél hajóval vezettek a németek, de mi rákapcsoltunk, és a célban negyvenkettő centivel előztük meg őket. Ez a négyeseknél igazán elenyésző különbség. De ezt csak utólag tudtuk meg, közvetlenül a célba éréskor csak reménykedtem a győzelmünkben, elhinni nem mertem.”

Juraj Bača a leghátsó ember a hajóban. Ő a legelső idei győzelem, a szegedi ezer méter történéseit meséli: „Akkor még magunk sem tudtuk, mire lesz jó a felkészültségünk. Könnyen ment a döntőben, maradtak még tartalékaink. Hoztuk az iramunkat, és egyáltalán senki nem tudott közbeszólni. A célban – akárcsak társaim – nem gondoltam semmire, csak örültem, hogy nyertünk. Bennem az aranyév nem hagyott mély nyomokat, én már néhány éve csak az olimpiára összpontosítok. Egyetlen célom az ötkarikás siker, mindent ennek vetek alá.”

Soós Tibor a komáromiak mágusa. Tudatosította, hogy a jégkorong-válogatottat aligha előzhetik meg az ankéton, pedig a Filc-legénység az idén felemás teljesítménnyel rukkolt elő, hiszen leégett az olimpián, és csak azután nyerte meg a vb-t. „Elfogadom a harmadik helyet, mert tükrözi, hogy nálunk sportágunknál a hoki és a tenisz jóval népszerűbb. Mi igazán a világ legjobb egységeit vertük meg, de a női teniszezők nem. Mert a Williams-nővérek ellen aligha nyertek volna. De hát ez csak egy edzői vélemény. Azt mondtam a fiúknak, hogy mindig jobb harmadiknak lenni a médiából ismert sportolók között, mint győzni az ismeretlenek társaságában. Óriási csapatunk van, csak az a fontos, hogy védenceim egészségesek maradjanak, s akkor nagy reményekkel indulhatunk a jövő évi vb-n, ami egyben olimpiai selejtező lesz”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?