Naszvadon maradt a Virex-kupa

<p>Naszvad. Tornagyőzelemmel kezdte felkészülési mérkőzéssorozatát a naszvadi/ímelyi női kézilabdacsapat: hazai környezetben elhódította</p>

ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS

Nagyon jól sikerültnek a minősítette a nemzetközi tornát Miskovics György versenyigazgató, az I. ligában élen álló hazai együttes edzője. Különösen annak örült nagyon, hogy hosszú idő után sikerült tornát nyernie védenceinek. Három ország (Csehország, Ausztria, Szlovákia) I. ligás képviselői találkoztak a nagyközségben a hétvégén, s játékukkal kiszolgálták a kézilabda-szerető közönséget. „Háromszázhatvan perc alatt 362 gól esett, ami arról árulkodik, hogy a támadások domináltak. Ez viszont tetszett a telt csarnoknak, mert a sok találat gyakran lázba hozta az embereket – közölte meglátásait Miskovics György. – A torna teljesítette a célját, hiszen két nap alatt hat érdekes találkozót láthattunk, volt min szórakozni. Közben játszhattunk más stílusú csapatokkal, s a végén mi lettünk a legjobbak. Szép játékkal, jó eredményekkel ajándékoztuk meg szurkolóinkat. Közben mindenki szóhoz jutott, s örömmel tapasztaltam: mindenki hozta a formáját. Egyébként a tornán a kapusok rendre nagyot nyújtottak, sokszor a teljesítményük közti különbség döntötte el a mérkőzést, s az is jellemző volt, hogy a meccsek utolsó tíz perce hozta meg a döntést. Ebben a versengésben is helytálltunk, mert a záró percekben is volt elég erejük a lányoknak.”

A tornagyőztes csapat két kézilabdázója is a díjazottak közé került: Szabó Veronika karmesteri szerepvállalásával a mezőny legjobbjának járó díjat érdemelte ki, Bureš Nikolett védéseivel pedig a leghasznosabb hazai játékos lett.

E héten négy napig otthon edzőtáborozik a naszvadi/ímelyi csapat, miközben kétszer megmérkőzik a Tatabányával. Február elején Szekszárdon, a Kárpát-kupán lesz az I. liga listavezetőjének újabb felkészülési állomása a március elsejei bajnoki rajt előtt. (jmk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?