<p>Pályafutása eddigi legrosszabb időszakának nevezte a mostanit a gyengélkedő Chelsea menedzsere, José Mourinho.</p>
Mourinho szerint ez karrierje legrosszabb időszaka
Az FC Porto, az Internazionale és a Real Madrid korábbi mestere azért fakadt ki, mert a londoni együttes a mostani idényben mindössze négyet nyert meg eddigi tizenegy tétmérkőzéséből, hét fordulóban 14 gólt kapott a Premier League-ben, így címvédőként csak a tabella 14. helyén áll, a Bajnokok Ligájában pedig egy-egy győzelemmel és vereséggel rajtolt. A londoniak ebben a szezonban már többször szenvedtek vereséget, mint az előzőben összesen. "Még soha nem veszített ennyi mérkőzést az aktuális csapatom. Ez tény. Ez a legrosszabb időszak a pályafutásomban, de nem a legkeményebb kihívás. Élményként tekintek a feladatra, de nem vágyom rá, hogy megismétlődjön" - mondta Mourinho, akinek csapata szombaton hazai pályán a Southampton ellen folytatja a bajnokságot. A portugál tréner hozzátette, játékosai tudják, mikor hibáztak, senki nem sír és senki nem viselkedik primadonnaként.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.