Mourinho bukott, a Sahtar-csatár öklelt

A keddi BL-meccsekre semleges szurkolóként nem fogunk sokáig emlékezni: továbbjutott a Roma és a Sevilla, megérdemelten. Ennyi.Érdekes játéknap volt a keddi a labdarúgó Bajnokok Ligájában: minden pályára lépő csapat vastagon aláhúzta azokat az igazságokat, amelyek velük kapcsolatban elhangozhatnak.

A keddi BL-meccsekre semleges szurkolóként nem fogunk sokáig emlékezni: továbbjutott a Roma és a Sevilla, megérdemelten. Ennyi.

Érdekes játéknap volt a keddi a labdarúgó Bajnokok Ligájában: minden pályára lépő csapat vastagon aláhúzta azokat az igazságokat, amelyek velük kapcsolatban elhangozhatnak. A Manchester United a Mourinho-korszakban megszokott kivárásos játéka miatt bukott. A Sevilla bizonyította, hogy a spanyol klubfutball még mindig kimagaslik az európai mezőnyből. A Roma – legyen bármennyire is a leginkább „játszó” olasz csapat – ezúttal nagyon olaszosan jutott tovább. A Sahtar Donyeck pedig idegenben továbbra is egészen reménytelen formát mutat.

A Manchester United–Sevilla mérkőzésen a hazaiak végig óvatoskodtak, ami nem véletlen: a sevillai 0:0 után egy bekapott gól azt jelentette volna, hogy kettővel kell válaszolniuk. Kár volt a nagy taktikázásért, a hajrában ugyanis négy perc alatt kaptak kettőt, ezzel lényegében minden esélyük elszállt. „Nincs időnk drámázni”, új nap virrad, jön a tavasz satöbbi – mondta Mourinho, de a helyzet nem ilyen egyszerű. Ilyen karakter és bátorság nélküli játék egy Manchester Unitedtől megengedhetetlen, és ezt az angol futballelemzők is egyre határozottabban fogalmazzák meg. Az elmúlt években látottak alapján úgy tűnik, a Mourinho-féle futballfelfogás fölött kezd eljárni az idő, a varázs megszűnt, a Special One egy a sok közül.

A spanyolok joggal örülhetnek: a Sevilla ezt megelőzően 1958 tavaszán játszott meccset a BEK negyeddöntőjében, azóta ilyen sikert a klub nem ért el. A meccs után az edző Vincenzo Montella az elnöknek és a szurkolóknak is köszönetet mondott, de azért a sikerhez a tréner is kellett: kiváló érzékkel dobta játékba a francia Wissam Ben Yeddert, aki a 72. percben állt be, majd a 74. és a 78. percben is gólt szerzett. A csatár ezzel nyolcgólos a Bajnokok Ligájában, ő szerezte a Sevilla idei góljainak felét a BL főtábláján. Visszatérve a történelemhez: a Sevilla hatvan évvel ezelőtt a Real Madriddal találkozott a BL negyeddöntőjében, és az első meccsen 8:0-ra kikapott…

Az AS Roma is félve várhatja a sorozat ezen szakaszát. A csapat utolsó BL-negyeddöntős szereplésére 2007 tavaszán került sor, s akkor a Manchester United elleni hazai 2:1 után sokkoló visszavágó következett: az Old Traffordon az angolok nyertek 7:1-re. Az olaszok ezúttal olaszos szervezettségüknek köszönhették a Sahtar elleni sikert. Az idegenbeli 2:1-es vereség után az egyetlen lehetséges taktikát választották: próbáltak nyomást gyakorolni az ellenfélre, s közben vártak az ukránok hibájára. Ez bejött: a vendégek lestaktikája (ahogy ez a lestaktikára játszó csapatokkal mindig megesik) egyszer csődöt mondott. Dzeko gólja után az olaszok elszórakoztak néhány kisebb helyzetet, az pedig a jövőre nézve ijesztő, hogy a hajrában, az emberhátrányban futballozó Sahtarral szemben is összevissza rugdalták a labdákat. Nem volt szép. Ezzel együtt az olaszok örülhetnek: 2007 után ismét elmondhatják magukról, hogy két csapatuk jutott be a legjobb nyolc közé a Bajnokok Ligájában (Juventus, Roma).

A Donyeck egyébként hazai pályán bukta el ezt a párharcot. Az odavágón akár több góllal is nyerhetett volna az ukrán csapat, mert az Rómában is kiderült, hogy a gyorsabb futballt a Sahtar játssza. Mielőtt azonban elájulnánk a csapattól, jegyezzük meg, hogy az ukránok az Olimpicóban egyszer sem találták el a kaput, s lényegében helyzetük sem volt, a passzolgatás ezúttal is meddőnek bizonyult. Idegenben nem megy a Sahtarnak, a csapat az utolsó nyolc idegenbeli BL-mérkőzése közül hetedszer maradt góltalan. A hajrában ráadásul a Ferreyra nevű csatáruk átlökött egy labdaszedőt a palánkon, ami akkor is minősíthetetlen tett, ha a labdaszedő húzta az időt. Csakhogy itt még csak nem is erről volt szó, mert a lökés pillanatában egy olasz szabadrúgás előkészületei zajlottak, ekörül zajlott a labda nélküli diskurzus, s még a sorfal sem állt fel. Ez sem volt szép.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?