Motiváció nélküli presztízscsata

Léva |

<p>A lévai területi bajnokság zárófordulójában zajlott a riválisok nagy érdeklődést kiváltó presztízscsatája, melynek első negyedórájában három találat került a jegyzőkönyvbe.</p>

Ezt követően alábbhagyott az iram, jobbára unatkoztak a szurkolók.

A negyedik percben Števko bombája centiméterekkel kerülte el a vendéglátók kapuját. Az ellentámadásból Dvorakovič volt eredményes, aki futtából a bal alsó sarokba célzott (1:0). Két perc elteltével szabadrúgást végeztek el a zselíziek. Hliva ívelése Újváry elé került, akinek nem túl erős lövése a jobb alsó sarokban landolt (1:1). Ez volt egyébként az első és egyben utolsó akciógól, melyet a lévaiak tavaszi szezonban ellenfelüktől kaptak. A 11. percben a hazaiak harminchét éves középpályása, Pavlík került góllal kecsegtető helyzetbe, ám Fajčík nagy bravúrral szögletre tenyerelte a labdát.

A pontrúgásból Fríbert profitált (2:1). Az adok-kapok után az első játékrész folytatásában csupán két megmozdulás érdemel említést az első játékrészben. Előbb a 25. percben Dvorakovič lökete a bal kapufa mellett süvített el, majd a 34. percben Karkó öt méterről leadott, egyébként jól irányzott fejesét Ivanič hárította. Félidőben kettős cserére szánta el magát a bajnokcsapat trénere, aki fiatal tehetségeket küldött csatába. A 63. percben a hazai Herman Simon játékvezetővel ütközött, aki néhány másodpercre megroggyant, ám ápolásra nem volt szüksége.

A 69. percben Pavlík helyzeténél a vendégkapus játszotta a prímet. A 73. percben a csereként beállt mindössze tizennyolc esztendős zselízi Varga Lóránt góllal hálálhatta volna meg edzője bizalmát, ám a területi élvonal legjobb kapusa, Ivanič ismét remekelt. A 78. percben Gabaš mesterien tálalt Petrášhoz, a lévai futballista azonban közelről Fajčíkot találta el a labdával. A hajrában a vendégek 42 esztendős trénere is játékba avatkozott. A találkozó befejezése után a Lévai Területi Futballszövetség elnöke, Pavol Hlavatý adta át a bajnoknak járó serleget és az érmeket az V. ligába jutott zselízieknek.

A hazaiak sem szomorkodtak, hiszen a deméndiekkel való fúziójuknak köszönhetően ezentúl a IV. ligában játszanak a pontokért.

LEVICE-ŽELIEZOVCE 2:1 (2:1). Gólok: Dvorakovič (4.), Fríbert (11.), ill. Újváry (6.). Sárga lap: Kokoška. Játékvezető: Simon, 450 néző.

LEVICE: Ivanič-Pankulič, Flídr, Fogad, Varga, Fríbert (49. Huszár), Krenčan, Pavlík, Maslen (72. Gabaš), Dvorakovič, Petráš.
ŽELIEZOVCE: Fajčík-Szalai, Karkó, Marsal (46. Varga Márió), Rotík, Števko, Kokoška, Hliva, P. Páchnik (46. Varga Lóránt), Újváry, Janšík. (áb)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?