<p>Csölösztő. Két napig a kajak-kenusok uralták a somorjai melletti Csölösztő Lagúna-tavát és környékét. A vendéglátó KCK kettős sikerével ért véget a 19. Samaria-kupa és a 9. Vladimír Gális Emlékverseny. Tóth Imre klubelnök szerint a jó hazai csapatban mindenki elvégezte a dolgát.</p>
Mindkét serleg a házigazdáé
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_13717597993297_27.jpg.jpg?itok=eYL1wAPN)
ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS
A portugáliai Európa-bajnokság árnyékában tizenhét klub 314 versenyzőjét küldte el a hagyományos csallóközi viadalra, amely szintén már hagyományosan a házigazda sikerét hozta. És nemcsak a 19. alkalommal kiírt Samaria-kupa maradt otthon, hanem a 9. Gális-emlékverseny legjobbjának kiírt serleg is. „Előbbit nagy fölénnyel nyertük a komáromiak előtt, sorrendben immár negyedszer lettünk elsők. A Gális-emlékversenybe valamennyi kategória beletartozott, itt azonban kemény harc után csak egyetlen pont döntött a javunkra – árulta el a részleteket Tóth Imre, a somorjai KCK klubelnöke, versenyigazgató. – Nehezebb volt nyernünk, mint az elmúlt években, gratulálok a komáromiak feltöréséhez.”
Először volt kétnapos a verseny, s úgy néz ki, bejött ez a váltás, s a jövőben is kitartanak mellette. „A társszervező Kormoránnal úgy döntöttünk, hogy 2014-ben is kétnapos lesz közös rendezvényünk – tette hozzá a versenyigazgató. – Jóval több futam volt, mint tavaly, több lehetőséget kaptak a legkisebbek, akik 200 méteren is kipróbálhatták képességeiket. Az edzők többsége is elfogadta a váltást, és örömmel vette, hogy bővült a versenyprogram.”
Klubelnöki minőségében Tóth Imre nem kívánt senkit kiemelni. „Nem mindenkinek sikerült minden, alapjában véve azonban versenyzőink hozták formájukat. Az a lényeg, hogy jó csapatot alkossunk, s közben mindenki tegye a dolgát. Külön köszönet a szülőknek, akik a rajtnál is közreműködtek” – hangzott a mérlegvonás.
Adalékként legalább azok nevét említsük meg, akik a két dél-szlovákiai klubból a viadalon kétszer is a dobogó tetejére állhattak (a többi dobogós a Hírkosárban): a somorjaiaknál Virágh Krisztián (kadett kenus) és Seregi Karolina (12 éves lányok, K1), a komáromiaknál Lérant Christopher Péter (9 éves fiúk, C1), Podlieszek Filip (9 éves fiúk), Szépe Sámuel (11 éves fiúk, K1), Samuel Živický (13 éves fiúk, K1) és Zilizi Richard (13 éves fiúk, C1). (jmk)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.