Messi szerződést hosszabbít Barcelonában, 300 millió lehet a kivásárlási ára

Barcelona |

<p>Az egybehangzó spanyol és brit sajtóértesüléseknek megfelelően az FC Barcelona labdarúgócsapata hivatalosan bejelentette, hogy 2021-ig meghosszabbítja az ötszörös aranylabdás Lionel Messi szerződését.&nbsp;</p>

A klub szerdán jelezte, hogy Messi az elkövetkezendő hetekben írja alá a megállapodást, melynek a Barca csak az időtartamát közölte.

A szerdán korábban megjelent sajtóértesülések szerint a szerződés egy opciós újabb évet is tartalmazni fog, az argentin futballista kivásárlási árát pedig 300 millió euróban állapítják majd meg.

Messi közel két évtizede a katalán klub játékosa, a barcelonaiak utánpótlásában nevelkedett, a felnőtt csapatban 2003-ban debütált, s a világ egyik leismertebb, legjobb labdarúgója lett.

A 30 éves támadó minden idők legeredményesebb gólszerzője klubjában és hazája válogatottjában is. Dicsőséglistáján többek között nyolc spanyol bajnoki cím és négy Bajnokok Ligája-győzelem szerepel.

A Barcelona szerdai bejelentése alapján megegyeztek a játékossal - a kontraktus időtartamán túl részleteket ugyanakkor nem közöltek -, s az új szerződés aláírására a "következő hetekben" kerülhet sor.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?