Meneszti vezetőedzőjét az Ajax

Marcel Keizer
Amszterdam |

Meneszti Marcel Keizer vezetőedzőt és szakmai stábját a holland Ajax labdarúgóklub.

Az amszterdamiak honlapján csütörtökön megjelent közlemény szerint a vezetőség tárgyalásokat kezdeményez Keizer mellett Hennie Spijkerman és Dennis Bergkamp pályaedzőkkel a szerződésük felbontásáról.

Az Ajax szerda este a nyolcaddöntőben búcsúzott a Holland Kupában, és bár a bajnokságban ötpontos lemaradással a második helyen áll, korábban a Bajnokok Ligája és az Európa Liga selejtezőjében is kudarcot vallott.

Keizer idén nyáron vette át a vezetőedzői posztot, miután elődje, Peter Bosz a Borussia Dortmundhoz távozott.

Edwin van der Sar klubigazgató elmondta: a vezetőség már nem bízik abban, hogy Keizer irányításával megvalósulhatnak a csapat céljai. "Nem vagyunk biztosak benne, hogy elérjük azt a szintet, ahol az Ajaxnak lennie kellene" - magyarázta.

A korábbi kiváló támadójátékos, Dennis Bergkamp 2011 óta dolgozott az amszterdamiak szakmai stábjában, de egykori csapattársa, Van der Sar elmondása szerint véleménykülönbség alakult ki közöttük, a rossz eredmények mellett ezért is kell távoznia.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?