Menesztették Obertet

A II. labdarúgóliga 13. fordulójában nem ment a vendégcsapatoknak, csupán a nagy múltú Slovan nyert idegenben. Értékes győzelmet aratott a szenci és a vágsellyei gárda. Mindkét csallóközi csapat négy gólt kapott, s üres kézzel tért haza.

Jozef Obert, a bacsfaiak edzője csomagolhat... Somogyi Tibor felvételeHárom győzelmet követően (7:1-es gólarány) az éllovas nyitrai együttes otthonában lépett pályára szombaton délután a 3. helyen tanyázó bacsfai csapat, és meglepően nagy arányú, 4:0-ás vereséget szenvedett.

Az első fél órában jól tartotta magát a csallóközi gárda, teljesen egyenrangú ellenfele volt a listavezetőnek, amely a 29. percben 11-esből szerezte meg a vezetést. Holec kapus teljesen feleslegesen szabálytalankodott a büntetőterületen belül. Nemcsak pontrúgás lett a dologból, hanem kiállítás is.

Albert Gyula, a bacsfaiak klubelnöke: „A szabálytalanságot nyilvánvaló lesállás előzte meg, majd a hazaiak második gólja szintén lesből született. Ez annyira letörte a csapatot, hogy teljesen összeroppantunk. Az edző is nagyot hibázott, amikor a 20. percben nem kis meglepetésre lecserélte Puchnert. Ez még nem volt minden, a cserék után lesérült Füzik, s tulajdonképpen kilencen fejeztük be a rangadót. A klubvezetés egy nappal a vereség után úgy döntött, meneszti Jozef Obert vezetőedzőt, akitől ideiglenesen segítője, Ľuboš Lauko veszi át a stafétabotot.” Lauko egy évvel ezelőtt Róbert Paldan távozása után már volt a csallóköziek megbízott vezetőedzője. Ezúttal is csak az őszi idény végéig szól a megbízatása. Hogy ki irányítja majd a bacsfaiakat a tavasszal, arról decemberben döntenek... (zsi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?