Matthäus elsőségre tör

Bangkok. Ma közép-európai idő szerint 14.30-kor Szlovákia labdarúgó-válogatottja Magyarországgal mérkőzik a bangkoki Király-kupa keretében. A másik elődöntőben (12.00) thaiföldi–észt párharc lesz, a helyosztókra csütörtökön kerül sor.

Dušan Galis edző szerint a szlovák ligaválogatott támadófelfogásban futballozik majd a thaiföldi tornánMatthäus tornagyőzelmet vár erősen tartalékos együttesétől, amelyben mindenkinek lehetőséget kíván adni a két mérkőzés során. „Tudom, hogy kipihentebb csapatok ellen szerepelünk a tornán, de ez nem számít. Célunk a tornagyőzelem!” – nyilatkozta a magyar kapitány. Matthäus még az elutazás előtt Budapesten arról beszélt, hogy szerinte rossz időpontban kerül sor a thaiföldi túrára, a 35. Király-kupára: „Az idegenlégiósok és a ferencvárosi futballisták sem jöhettek velünk, de a számunkra szerencsétlen időpont nem lehet mentség. Fontos esemény előtt állunk, hiszen a korábban kevesebb lehetőséghez jutó játékosok bizonyíthatnak. Bízom abban, hogy sokan élnek majd a lehetőséggel, mint ahogy ezt korábban már néhányan megtették. Az A válogatott keretében még akadnak kiadó helyek, így jó teljesítménnyel bárki elérheti, hogy lehetőséget kapjon a jövőben is.” Az egykori aranylabdás szakvezető örül, hogy a Kispest a válogatott részére bocsátotta a tehetséges támadót, Vadócz Krisztiánt, aki így nem szerepelhetett a Ferencváros elleni vasárnap esti fővárosi rangadón.

Dušan Galis, a szlovák nemzeti csapat vezetőedzője nem tudja, mire számíthat a magyarok elleni találkozón. „Nem ismerem pontosan az ellenfél keretét, de ők is a hazai bajnokság legjobbjait nevezték a tornára. Az idei vb-selejtező sorozatban alkalmazott felfogásban lépünk majd pályára, tehát Thaiföldön is támadófutballt akarunk játszani. Biztosra veszem, hogy akik lehetőséget kapnak, kihozzák magukból a maximumot. Szép lenne győzelemmel rajtolni.” (o-o, sita)

Várható összeállítások

SZLOVÁKIA: Perniš–Čišovský, Borbély, J. Ďurica, Had–Barčík, J. Kozák, Sninský, M. Ďurica–Šesták, Jakubko.

MAGYARORSZÁG: Vlaszák–Nikolov, Vanczák, Éger, Juhász–Kriston, Vadócz, Vincze O., Tóth B.–Kovács P., Kerekes. (ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?