Maruzsi László találmánya nem kellett a FIFÁ-nak

<p>A Maruzsi László által kifejlesztett, játékvezetőket segítő technikai találmány nem jutott tovább a futball szabályalkotó testületének (IFAB) hétvégi egyeztetését követően.</p>

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) - amely egyelőre a gólvonalon áthaladó labdák helyzetének megállapítását várta el - közleménye szerint a nyolc technikai vívmány közül kettő, a Hawk-Eye és a GoalRef elnevezésű találmány felelt meg az előzetes teszteknek. Ezeket az elkövetkezendő néhány hónapban tovább vizsgálják majd, és július 2-án, egy nappal a nyári Európa-bajnokság döntőjét követően hoznak végleges döntést arról, hogy melyiket vezetik be.

Maruzsi az MTI érdeklődésére elmondta: természetesen csalódott, ennek ellenére kollégáival mennek tovább a megkezdett úton, amelynek végén azt szeretnék elérni, hogy rendszerük alkalmas legyen a leshelyzetek megállapítására.

Az 1886-ban alapított, nyolcfős IFAB tagságának felét - 1913 óta - a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) adja, a másik négy szakértő pedig Angliát, Skóciát, Észak-Írországot és Walest képviseli. A szabályok megváltoztatásához a voksok 75 százaléka szükséges. A "Grál-lovagoknak" is nevezett testület az elmúlt években mindig a technikai újítások bevezetése ellen voksolt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?