Marad az öttusa

Colorado Springs. Az AP amerikai hírügynökség által megkérdezett NOB-tagok arra számítanak, hogy egyelőre a baseball, a softball és az öttusa is marad az ötkarikás programban.
Hogy sorsuk milyen úton-módon dől majd el, az egyelőre meglehetősen bizonytalan.

Colorado Springs. Az AP amerikai hírügynökség által megkérdezett NOB-tagok arra számítanak, hogy egyelőre a baseball, a softball és az öttusa is marad az ötkarikás programban.

Hogy sorsuk milyen úton-módon dől majd el, az egyelőre meglehetősen bizonytalan.

A NOB az elképzelések szerint ezen a héten Mexikóvárosban foglalkozik a programbizottság javaslatával, melynek egyik eleme a három sportág 2008-as műsorból való törlése. Jelen állás szerint előbb a végrehajtó bizottság alakítja ki az álláspontját, majd vélhetően a teljes ülés hoz döntést, talán pénteken.

Ugyanakkor a Nemzetközi Sportszövetségek Szervezetének (AGFIS) múlt heti, Colorado Springs-i közgyűlésén – mellyel párhuzamosan a Nyári Olimpiai Sportszövetségek Szervezete (ASOIF) is tanácskozott – az a vélekedés terjedt el, hogy idén talán nem is kerül sor a voksolásra, ha viszont mégis, akkor az gyakorlatilag egyet jelent a jelenlegi program megtartásával.

– Nemcsak az érintett sportágak, hanem mások képviselői szerint sem kellene most szavazni, mert valahogy az az érzésünk, hogy az egész procedúra egy kissé elsietett – mondta Denis Oswald, az AGFIS tanácsának tagja, az ASOIF és a Nemzetközi Evezős Szövetség elnöke.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?