Már várják tőle a jó eredményeket

<p>Huszonegy évesen végképp betört a világ élmezőnyébe: 2011-ben három szakaszgyőzelmet is aratott a spanyolországi Vueltán, megnyerte a lengyel és a szardínai körversenyt, a világbajnokságon pedig az utolsó méterekig harcban volt a dobogóért. Peter Sagant, Szlovákia legjobb profi kerékpárosát faggattuk.</p>

Csak 21 éves, ennek ellenére már jelentős sikereket tudhat maga mögött.

Magam sem tudom, mit nevezzek a legjelentősebb eredményemnek, mert rögtön a szezon elején megnyertem a szardínaiai körversenyt. Már ezt is nagyra értékeltem. Aztán következett egy balszerencsés időszak, amikor sok esésem volt. De aztán újra belelendültem a svájci körversenyen, majd következett a lengyel viadal és a Vuelta, amelyeket szintén jó formában teljesítettem. Azt gondolom, az elmúlt év várakozáson felüli volt számomra, saját magamat is megleptem.


Ennek fényében valószínűleg nagy várakozások fogalmazódtak meg önnel szemben a 2012-es évre. Van valamilyen konkrét, helyezésben kifejezhető célja idén?

A csapattal közösen úgy döntöttünk, hogy a tavaszi klasszikus versenyekre fogunk összpontosítani. A Milánó–San Remo lehetne egy nagyon jó viadal, meg még további néhány egynapos verseny. Aztán következik a Tour de France, és olimpiát is rendeznek idén, tehát elég sűrű lesz a program. Minél több nagy versenyen veszek részt, annák több jó eredményt érhetek el. Remélem, valami összejön.


Volt olyan szakasza az elmúlt idénynek, amellyel nem igazán elégedett?

Igen, mindenképpen. A szardínai körverseny után volt a szigeten egy egynapos, 220 km-es viadal, ahol egy elég nagyot estem, a sérülésem meglehetősen súlyos volt, össze is kellett varrni az oldalamat és eltartott, míg teljesen felépültem. A Párizs–Nizza versenyen a cél előtti utolsó kanyarban buktam, egy újabb esésem pedig a Párizs–Rubbe-i viadalon is volt. Ezek a balesetek visszavetették a formámat, ami lelkileg is megviselt.


Van még olyan összetevője a kerékpározásnak, amiben fejlődhet?

Szerintem minden sportoló esetében van olyan terület, ahol még vannak tartalékok, mindig előbbre lehet lépni. Az én koromban, az én eredményeimmel azt hiszem, semmit sem kell erőltetnem, az idő majd megmutatja, mire kell jobban odafigyelnem.


Londonban egy versenyző lesz a 145-ből, meg lehet így küzdeni a nagyobb létszámú válogatottak egymást segítő kerekeseivel?

A többi országnak is talán csak 4-4 versenyzője lesz, így más lesz a helyzet, mint a vb-n volt, senkinek nem lesz kilenc képviselője a rajtnál. Meglátjuk, a kapanyél mindig elsülhet, egy kis szerencsével összejöhet egy jó eredmény.


Olasz csapata, a Liquigas a hazai Ivan Basso és Vincenzo Nibali mögött tulajdonképpen harmadik számú kerekesként számol önnel. Változott valami a holtidényben az istállónál?

Kicserélődött egy szponzorunk és érkezett néhány új versenyző. A csapaton belüli ranglétra megmaradt, tőlem pedig most már egyértelműen várják az eredményeket, nem csak a véletlenül be-besikeredő jó helyezésket.


Hogy ennek az elvárásnak megfelelhessen, változtatott valamit a felkészülés során?

Volt egy inkább az egymás megismerésére szolgáló összpontosításunk a csapattal San Pelegrinóban, egyfajta csapatépítés, innen pedig Szardíniába utaztunk, ahol már kerekeztünk is. De hasonló volt a menetrend az elmúlt három évben is, semmi meglepetés nem ért. Mostanra már én is megszoktam a dolgok menetét, nyugodtabb vagyok a szezonkezdet előtt, mert már nem vagyok újonc, tudom, mi hogyan zajlik.


Az év legjobb tíz sportolója közé viszont először került be, rögtön egy harmadik helyezéssel nyitott. Ismer esetleg valakit személyesen is a díjazottak közül?

Korábban már találkoztam Zdeno Chára jégkorongozóval, vele tavaly abszolváltunk egy kisebb hegyi emelkedőt, és a Stanley-kupa megnyeresének megünneplésére is meghívott a trencséni várba, ahova sajnos egy bringás akció miatt nem tudtam elmenni. A többiekkel még nem volt alkalmam beszélni.


Milyen érzés az ilyen névsorban harmadiknak lenni?

Nagy megtiszteltetés ez számomra, nagyon örülök, hogy ilyen fiatalon elérhettem ezt. Az elkövetkező években azon leszek, hogy még feljebb léphessek a ranglistán.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?