Magyar tarolás és Zátopek mesterhármasa a helsinki olimpián

London után a finn főváros, Helsinki is „megkapta” a háború miatt korábban elma-radt olimpiáját, mely egyön-tetű vélemény szerint minden idők legjobbjaként került be a krónikákba 1952-ben.Finn focicsúcsMinden idők legeredményesebb magyar szereplését hozta a XV. nyári olimpia.

London után a finn főváros, Helsinki is „megkapta” a háború miatt korábban elma-radt olimpiáját, mely egyön-tetű vélemény szerint minden idők legjobbjaként került be a krónikákba 1952-ben.

Finn focicsúcs

Minden idők legeredményesebb magyar szereplését hozta a XV. nyári olimpia. A 186 fős magyar küldöttség 16 bajnoki címet, 10 ezüst- és 16 bronzérmet szerzett, ezzel az éremtáblázat harmadik helyén végzett, s csak az USA és a szovjetek előzték meg. Pedig nem is indult egyszerűen az éremtermés, az ötödik napra még nem volt magyar arany – de aztán beindult a sikersorozat, pl. az Aranycsapaté.

A selejtezőben Románia ellen még kissé döcögött Puskásék szekere (2:1), utána viszont egészen parádés menetelésbe kezdett a gárda. A 16 között az olaszokat 3:0-val, a nyolc között a törököket 7:1-gyel, az elődöntőben a svédeket 6:0-val (és 40 ezres finnországi nézőcsúccsal) búcsúztatta a további küzdelmektől. A döntőben Jugoszlávia volt az ellenfél. Az újabb rekordot jelentő 60 000 szurkoló megdöbbenve látta, hogy Puskás tőle szokatlan módon kihagy egy tizenegyest, de utána jóváteszi hibáját a 70. percben szerzett góllal. A lefújás előtt Czibor is betalált, ezzel 2:0-val a magyaroké lett az aranyérem. A Grosics–Buzánszky, Lóránt, Lantos–Bozsik, Zakariás– Hidegkuti, Kocsis, Palotás, Puskás, Czibor csapat játéka annyira elbűvölte a nemzetközi közvéleményt, hogy az angolok megkeresték a magyar vezetőket, a következő évben játszanának egy barátságos mérkőzést Londonban. Ha tudták volna, hogy 6:3-as verést kapnak, talán meg sem fordult volna ez a fejükben...

A boksz Paganinije

Az ökölvívó Papp László London után ismét aranyérmes lett, középsúlyú bajnoki címe után Helsinkiben a nagyváltósúlyúak között bizonyult a legjobbnak. Pappnak nem a döntő, hanem a legelső meccs jelentette a legnagyobb nehézséget az arany felé vezető úton. Ellenfele az amerikai Ellsworth Webb volt. „Bepörögtem a mérlegelés előtt – emlékezett vissza Papp. – A különböző súlycsoportokba nevezett versenyzők külön sorokban álltak a mérleg előtt. Mentem a helyemre, mindenki egy-két fejjel magasabb volt nálam. Állandóan kilöktek a sorból, hogy én nem ide tartozom. Webb volt az egyik – aztán ő lett az első ellenfelem. Mormogtam is akkor a nagyoknak: most én nézek fel rátok, a végén én nézek le fentről, a dobogó tetejéről. Webbet kiütöttem, borzasztóan haragudott ezért.” A döntőben a dél-afrikai Van Schalwykot szintén padlóra küldte Papp.

A hegedűművésznek sem utolsó bokszoló négy év múlva Melbourne-ben már a mesterhármast ünnepelhette. Ezután profinak állt, 29 meccséből csak kétszer hoztak ki a bírók döntetlent, a számot azonban a kommunista párt miatt nem növelhette, a hatalom ugyanis nem állhatta, hogy Papp népszerűsége – mivel szinte kivétel nélkül Ausztriában vívta „hazai” meccseit – az egeket verdesi nyugaton, ezért pályafutása befejezésére kényszerítették, amit sosem hevert ki igazán.

A „prágai lokomotív”

Az olimpia egyik legnagyobb alakja Emil Zátopek lett, aki három aranyat is nyert: 5000 és 10 000 méter mellett a maratoni távon is győzött, holott Helsinkiben próbálta ki ezt a számot életében először. Pedig a „prágai lokomotívnak” becézett atlétát annak idején rá kellett kényszeríteni a futásra, iskolája egyik nevelője zavarta el első futóversenyére az addig csak focizó fiút. „Olyan mérges voltam, hogy el kell mennem, hogy halálosan komolyan vettem a versenyt, és száguldottam előre. Másodikként értem célba, az emberek hátbaveregettek, és ez annyira megtetszett, hogy elkezdtem edzésekre járni” – mesélte Zátopek.

Ennek ellenére továbbra is kilógott a sorból: fűzős csizmában kezdett futni, ami egyedivé tette stílusát, s érdekes taktikát követve úgy futotta a nagy távokat, hogy felosztotta őket. „5000 métert nem lehet végigsprintelni. De futhatsz egy gyors ötszázat, majd egy lassút, majd megint egy gyorsat, és így tovább. Ha tízszer kétszázat megnyomsz, az olyan, mintha két kilométert sprinteltél volna” – magyarázta Zátopek, akiről halála után Prágában utcát is elneveztek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?