Magabiztos kanadaiak

Toronto. Elsőként a finnek jutottak a jégkorong Világkupa elődön-tőjébe, miután a nyolc között a vártnál jóval nehezebben győzték le az igen lelkes és szívós, ám a szerencsével hadilábon álló németeket. A tegnap esti svéd–cseh negyeddöntő lapzárta után ért véget.

Toronto. Elsőként a finnek jutottak a jégkorong Világkupa elődön-tőjébe, miután a nyolc között a vártnál jóval nehezebben győzték le az igen lelkes és szívós, ám a szerencsével hadilábon álló németeket. A tegnap esti svéd–cseh negyeddöntő lapzárta után ért véget.

A tengerentúli sajtó bő terjedelemben foglalkozik a ma éjjel egykor Torontóban sorra kerülő Kanada–Szlovákia negyeddöntővel. Természetesen valamennyi lap biztosra veszi Pat Quinn edző legénységének továbbjutását. A tréner sem kételkedik a sikerben és a végső tornagyőzelemben, azonban arra figyelmezteti védenceit, hogy nagy hiba lenne, ha lebecsülnék az ellenfelet: „A szlovákok ugyan eddig mind a három mérkőzésüket elveszítették, de vigyázat! Ha a soron következőt megnyerik, folytathatják, mi viszont három győzelemmel és egy vereséggel befejezzük... Egy biztos, sokkal veszélyesebbek lesznek, mint a csoportküzdelmek során. Már az oroszok ellen javult a teljesítményük, ám hadilábon álltak a szerencsével.”

Mint ismeretes, a 2002-es göteborgi világbajnokságon Šatanék éppen a kanadaiakat győzték le a negyeddöntőben, s végül aranyérmesek lettek. Az idei, prágai vb-elődöntőben visszavágtak a juharlevelesek, aztán sikerült megvédeniük elsőségüket.

„Csak akkor szoríthatjuk meg a nagy esélyes házigazdákat, ha sokkal jobb teljesítményt nyújtunk, mint a korábbi találkozókon. Nagyon oda kell figyelni a védekezésre, mert a kanadaiak szinte minden hibát könyörtelenül kihasználnak” – mondta Miroslav Šatan csapatkapitány. Ján Lašák kapus hozzátette: „Sorsdöntő meccset játszunk, mindent meg kell tenni a sikerért; vagy fiaskóval távozunk a tengerentúlról, vagy sikeresek leszünk...”

Az első negyeddöntőben: FINNORSZÁG–NÉMETORSZÁG 2:1 (1:0, 0:0, 1:1), g.: Hagman (31.), Eloranta (57.), ill. Sturm (54.). Jv.: Marouelli, Pollock (kanadaiak), 11 000 néző. (s, t, zsi)

A TOVÁBBI MŰSOR

Az Egyesült Államok– Oroszország meccset mára virradóra játszották. Csütörtökön – közép-európai idő szerint – 1 órától rendezik a Kanada–Szlovákia utolsó negyeddöntőt. Az elődöntőket szeptember 11-én és 12-én bonyolítják le, a finálé 15-én Torontóban lesz (1.00).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?