Madarász Tibor Ausztriában tör babérokra

Madarász Tibor

Madarász Tibor a motokrossz megszállottja, évtizedek óta versenyez. Tizenhét éves volt, amikor elkezdte, s azóta kisebb-nagyobb megszakításokkal krosszozik. Ötvenöt évesen is hallat magáról a bátorkeszi motorklub színeiben induló komáromi sportember. 

Legutóbb ausztriai eredményeire figyelt fel a motorosok világa. 

„2016-ban szlovák bajnok voltam, tavaly megpróbáltam Ausztriában, de akkor még kevés futamon indultam. Idén már jobban ment a negyventagú mezőnyben. Az Amateur Masters Austria-sorozatban végül negyedik lettem, holott szeptemberben még második voltam, alig lemaradva a listavezetőtől. De aztán technikai hibák fosztottak meg a jobb helyezéstől – mondta lapunknak a mezőny egyetlen szlovákiai motorosa, aki CZ 154-es motorral hajt. – Jobban sikerült helytállnom a ClassicMX Meisterschaft 2019-sorozatban, ahol a Classic 40+ kategóriában a harmadik helyen végeztem. Kilenc versenyből állt az összetett, ötön indultam. Ez már nem csak osztrákokból álló mezőny, mint az Amatoer Masters, mert a hazaiakon kívül cseh, olasz és német motorosok is indultak. No meg én. Idehaza is versenyeztem, de lényegesen kevesebbet, mert mindent az ausztriai futamoknak rendeltem alá. A Kelet-szlovákiai Kupa összetettjében mégis sikerült a második helyet megszereznem.”

Azt sem titkolta Madarász Tibor, hogy osztrák bajnok akart lenni.

„Miután Szlovákiában már voltam első, újabb kihívást láttam magam előtt. 2018-ban megismertem a mezőnyt, s úgy láttam, van esélyem a végső győzelemre – avat be esélylatolgatásába a komáromi krosszmotoros. – Tavaly hiányzott a több szerencse, mert a technikai sportoknál arra is szükség van. Végezhettem volna jobban is, de beleszólt a technika ördöge. 2020-ban újra megpróbálom, már topba kerültem, és nem sok hiányzott a bajnoki címhez. Továbbra is az a célom, hogy a szlovák után az osztrákot is megszerezzem.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?