Lyukas hálóval halászni?

Pozsony. A bajnok Žilina nem tudott nyerni hazai pályán a listavezető Dubnica ellen, így elmaradt a várt helycsere a táblázat élén. Győzött viszont az Artmedia, hét góllal küldte haza a rimaszombatiakat, és feljött a harmadik helyre.

A ligeti Martin Mikulič (balra) a rimaszombati Jozef Dojčannal csatázik a labdáértTASR-felvételAhogy lyukas hálóval nem lehet halat fogni, úgy lyukassá vált védelemmel és elemi hibákra képes kapussal sem lehet kivédekezni a jobb csapat folyamatos és lendületes rohamait. Bizonyosság erre a vendégek produkciója az Artmedia–Rim. Sobota meccsen. A 23 éves Slovenčiak kapus már az első percben nem jött ki az öt és felesre hárítani egy beívelt szabadrúgást, a kapu előtti nagy tumultusból, lökdösésekből, könyöklésekből Vaščák került ki győztesen. Nem csoda. A fizikailag és mentálisan bikaerős ligetiek hazai pályán mindenkinek agresszívan nekirontanak, és aki megijed, vége. A gyorsan bekapott gól néhány pillanatra pszichikailag „lenullázta” a rimaszombatiakat, de nem rendítette meg. Támadtak és a fura mozgású Staš a 16-os környékén felfűzött néhány védőt, jó helyzetbe került, de sokáig tétovázott a lövéssel, a hazaiak erélyesen elvették tőle a labdát, rohantak előre. Domik nem bírt az erőszakos Vaščákkal, aki laposan beadott, Slovenčiak a védők között finoman beletenyerelt, s a nehézbombázó Fodrek könnyedén szerzett gólt (12.). 1:1 helyett 2:0. De hol volt még a 7:1! A 30. percben a brazil Amoro ugratta ki a langaléta Stašt, Borbély hiába gyötörte, rángatta a csatárt, az lefutott az alapvonalig és szinte nulla fokos szögből a túlsó kapufára küldte a labdát, amely onnan pattant a hálóba. Bátrabbakká váltak a vendégek, a mezőnyben néhányszor ügyesen érvényre juttatták összjátékukat, gólt azonban újra a hazaiak rúgtak. A vendégkapus kiejtette Borbély nem éppen erős fejese után a labdát, Ďurica pedig belőtte. Kezdtek végérvényesen kialudni a rimaszombatiak pislákoló reményei, s a teljes sötétség a 42. percben jött el: a vendégeket túl komiszan kezelő játékvezető (nem a büntetőre gondolunk, hanem arra, hogy nem mért egyforma mércével) Németh Krisztián szereléséért 11-est ítélt, ráadásul könnyű szívvel mutatta fel neki a második sárga lapot, mert nehezményezte az ítéletet. Németh kiállt, Kozák pedig berúgta a büntetőt. A szünet után néhányszor Staš riogatta a védőket (a 60. percben léc alá tartó bombáját Čobej csak nehezen hárította), gólt, gólokat azonban már menetrendszerűen a rivális rúgott: Borbély, Maruniak (öngól), Kozák. Szó se róla, szép eredmény a 7:1, de ha valaki e mögött sziporkázó hazai produkciót vél felfedezni, téved. A ligetiek játékosságban semmi különöset nem nyújtottak. Gyorsak, erősek voltak, masszív és határozott játékkal uralták a meccset, előre játszottak, de kollektív fanatizmusuk nem párosult igazi futballal. Futballal, amely bizonyos szinten már több mint játék. Nézőszórakoztató látványosság.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?