ĺr fölény a Téglamezőn

„Az embernek idegenben nemcsak az ellenféllel, hanem annak szurkolóival is meg kell küzdenie” – mondta a mérkőzés előtt Stephen Staunton. Ő még nem tudta, amit a jegyeladási adatokból sejteni lehetett – a Téglamezőn több lesz az ír, mint a szlovák drukker.

„Az embernek idegenben nemcsak az ellenféllel, hanem annak szurkolóival is meg kell küzdenie” – mondta a mérkőzés előtt Stephen Staunton. Ő még nem tudta, amit a jegyeladási adatokból sejteni lehetett – a Téglamezőn több lesz az ír, mint a szlovák drukker. Az vendéggóloknál szinte felrobbant a stadion, a 12 360 fizető néző háromnegyede a vendégeknek szurkolt.

Ján Kocian: „Az írek kétszer játszottak otthon. Erről mi is tehetünk, mert a játékunk nem vonzza a szurkolókat. Ahhoz, hogy ilyen rossz időben, ilyen düledező stadionba kijöjjenek, az kell, hogy a csapat játéka mozgósítsa őket…”

Ján Ďurica: „A brit szigeteken ez így megy, ott imádják a futballt.”

Marek Hamšík: „Nem kommentálom. Szomorú.”

Maroš Klimpl: „Dublinban pokoli hangulat volt, és sajnos Pozsonyban is… Pokoli ír hangulat. Nem értem, miért nem jöttek el a nézők, a rossz idő vagy a drága belépő miatt…”

Štefan Senecký: „Én köszönöm azoknak, akik egyáltalán eljöttek. Lehet, hogy nem is voltak többen az írek, csak ők egy rakáson ültek, a szlovákok meg szétszórtan.”

Marek Mintál: „ĺrországban más az életszínvonal, ők megengedhetik maguknak, hogy fél Európát átutazzák, plusz megvegyék az 500 koronás belépőt.”

Kevin Doyle: „Szokatlan, hogy több a vendégszurkoló, mint a hazai, én is meglepődtem. Mintha otthon játszottunk volna.” (bt)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?