Londoni kvótás a komáromi kajaknégyes

A Riszdorfer Richárd, Riszdorfer Mihály, Vlček Erik, Tarr György összetételű egység mai döntőbe kerülése egyben azt is jelenti, hogy a fiúk kiharcolták a rajtjogot a londoni olimpiára. És még nincs vége szegedi kalandjuknak…

Percekkel a futam után csupa mosolygó ember jött ki a szlovák hajótárolóból, miközben Vlček Erik, már a mólon viaskodott kimerültségével, Gelle Péter pedig a hajóban várta, hogy egyet evezzenek, majd Erik pihenjen, és három és fél óra múlva rajthoz álljon társával a K2-es döntőjében.

Riszdorfer Richárd vezérevezős szerint a munka nagy része már megvan, de még az első hat hely valamelyike jól jönne a döntőben: „Keményen végigedzettük a telet, de tavasszal nem úgy sikerült a forma, ahogy elképzeltük. Annál jobb a mostani időzítés. Ötven méterrel a cél előtt kinéztem jobbra, mert nem bírtam idegekkel, és akkor láttam, hogy csak az orosz hajó orra van ott, de tudtam, nem érhetnek utol bennünket. Hatalmas kő esett le a szívemről. Második helyünk felér egy győzelemmel.”

A hajó leghátsó embere, Tarr György Sydney és Athén után harmadik olimpiájára készülhet. „Ijesztő volt a kisorsolt ellenfelek sora, köztük a címvédő franciákkal. A rajtnál elszöktek a németek, de a második helyen haladtunk, s azt hoztuk ki magunkból, ami begyakoroltunk. Annyira profik vagyunk, hogy ezzel a célkitűzéssel is megbirkóztunk. Mikor a vízen voltunk, még nem tudtuk, hogy a kvótához elég lesz a döntőbe jutás, mert az ausztrálok közvetlen előttünk nyertek. A célban a csehek gratuláltak, s tőlük hallottuk, hogy megvan a londoni repülőjegy.”

Likér Péter rövid edzői pályafutása első nagy sikerét méltathatta. „Nagyon izgultam a lelátón, ilyet még saját versenyemen sem éltem át. Mikor két és fél hónapja átvettem a fiúkat, tudtam, hogy bukás esetén én viszem el a balhét. Néhány dolgot kijavítottunk, amit éreztem, hogy hiba volt. Csak amikor beértek a célba, akkor hittem el, hogy megvan a kvóta.”

Riszdorfer Mihály a sikeres középdöntő után is kitart korábbi véleménye mellett, Mikor azt kérdezem tőle, eltűntek-e a kételyei, ezt válaszolta. „Véleményem nem változott, mert a kockázat egy nagy versenyen mindig ott van. Hála Istennek Erik eddig győzi a kéthajós megpróbáltatást, de még vár rá a páros döntője. Mert egy ilyen futam után, amelyben vért izzadott, van néhány órája, hogy összeszedje magát. Lehet hogy pont ez fog neki hiányozni ahhoz, hogy K2-ben is kievezzék a kvótát. Nagyon sikerült, amit kitaláltunk, azaz Ricsi felemeli száztíz fölé a csapásszámot, és azt próbáljuk megtartani. Edzőnk, Péter lemérte, és azt mondta 112-vel jöttünk végig. Ami nagyon jó, mert nem gyorsítottunk, nem lassítottunk, hanem tartottuk folyamatosan az iramot. Ezért szépen siklott előre a hajó. Ez a futam egy kisdöntő volt. Nagyon jó, hogy bírtuk a lépést a németekkel. Ha ez sikerül a döntőben, akkor köztük, a magyarok és köztünk dőlhet el a finálé. Nem mondom, hogy éremesélyesek vagyunk, mert az nagyon nagy szó lenne, de mindig megvan a kicsi esély.”

Soós Tibornak a könnyek is megjelentek a szemében, amikor a célban látta volt védenceit. „Eszembe jutott az elmúlt tíz év, meg az is, hogy a kajaknégyes története ma véget érhet. De mikor láttam, hogy nem így lesz, elérzékenyültem. Ötszáz után már tudtam, hogy megvan a második hely. Nem akarok hősködni, de olyan szép iramban mentek, hogy ez várható volt a célban. A legboldogabb akkor voltam, mikor a gyerekeim megszülettek, aztán mikor befejezték a főiskolát, meg mikor a három unokám megszületett. Azon kívül ezek a legboldogabb pillanatok életemben.”