Lépéshátrányban az esélyesek

A sorsolás után még úgy tűnt, hogy a török, a spanyol, a holland, az orosz és a horvát labdarúgó-válogatott az esélyesebb az Európa-bajnoki pótselejtezőkön, de az első felvonás után már az sem lenne meglepő, ha a lett, a norvég, a skót, a walesi és a szlovén együttes kerülne a 16-os mezőnybe.

Glasgowban nem termett babér a hollandoknak. Ruud van Nistelrooy (középen) eredménytelen kitörése a skót védők, Wilkie (balról) és McCann között. TASR/AFPLETTORSZÁG–TÖRÖKORSZÁG. A legváratlanabb eredmény Rigában született, a lettek 1:0-ra nyertek a világbajnoki bronzérmes törökök ellen. „Történelmi győzelmet arattunk” – szögezte le Aleksandrs Starkovs, a vendéglátók szövetségi kapitánya. „A visszavágón a kontrákra, s gyors játékosainkra építünk majd.” „Az edzéseken még minden rendben volt, de a meccs alatt rettentően hideg volt, játékosaim ehhez nem szokhattak hozzá. Csak a hajrában kerültünk fölénybe, de a rossz talajú pálya és a furcsa felfogást alkalmazó játékvezető megakadályozott bennünket a gólszerzésben” – mondta Senol Günes, a törökök kapitánya.

SPANYOLORSZÁG–NORVÉGIA. A spanyolok szintén majdnem „ráfáztak”, csak a hajrában szerezték meg a 2:1-es győzelmet a norvégokkal szemben. „Balszerencsések voltunk. Többtucat lehetőséget teremtettünk, legalább hét százszázalékos helyzetünk akadt. A norvég kapus azonban egészen kiválóan védett” – értékelt a lefújás után Inaki Sáez, a hazaiak szakvezetője. Sáez kollégája, Nils Johan Semb szintén csalódott volt a lefújás után. „Döntetlennel zárhattunk volna, igaz, az utolsó negyedórában a spanyolok sokat és veszélyesen támadtak.”

SKÓCIA–HOLLANDIA. Glasgowban a töretlen akarás diadalmaskodott az egyéni tudás fölött, vagyis a skótok 1:0-ra legyőzték a hollandokat. „Az első félidőben kiválóan futballoztak játékosaim, briliáns teljesítményt nyújtottak. A szünet után már fáradtabban mozogtak, de ekkor is jól dolgozott a csapat” – dicsérte tanítványait Berti Vogts, a szigetországiak német szövetségi kapitánya. A hollandokat dirigáló Dick Advocaat úgy véli, még semmi sem dőlt el. „Egyelőre 1:0-ra vezetnek a skótok az első félidő után. Biztos vagyok abban, hogy az amszterdami ötvenezer szurkoló ugyanúgy megnehezíti majd a rivális dolgát, mint a glasgow-i drukkerek a miénket.”

OROSZORSZÁG–WALES. Moszkvában nem született gól, pedig az oroszok mindent megtettek azért, hogy előnybe kerüljenek a walesiekkel szemben. „Csalódott vagyok, s el kell ismernem, a vendégek megleptek bennünket. Nagyszerűen megszervezték a játékukat, s fegyelmezettek is voltak. Nehéz dolgunk lesz a visszavágón, ráadásul a kapus Ovcsinnyikov és a szintén kulcsember Mosztovoj sem játszhat” – nyilatkozott Georgij Jarcev orosz szakvezető. A briteket irányító Mark Hughes ugyanakkor nem leplezte boldogságát: „Elégedett vagyok, nagyon energikusan játszottunk, jó pozícióba kerültünk. Az viszont nem feledhetjük, hogy még csak félúton járunk, az oroszok nagyon veszélyesek lehetnek a visszavágón.”

HORVÁTORSZÁG–SZLOVÉNIA. Zágrábban óriási presztízscsatát láthattak a szurkolók. „Most nem villogtak a csatáraink, de tudom, hogy mit kell tennünk szerdán. Nem zavar, hogy idegenben harcolunk majd a továbbjutásért, mert biztos vagyok abban, hogy eredményesek leszünk” – értékelt meglepő magabiztossággal Otto Baric, a horvátok szakmai főnöke. „Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés vár ránk Zágrábban, s így is volt. Arra törekedtünk, hogy ne kapjunk gólt, ez nem sikerült, viszont mi is eredményesek voltunk. ĺgy teljesítettük célunkat, jó eredményt értünk el” – mondta Ermin Siljak, az egyenlítő találat szer-zője. (m, o-o, t)

EREDMÉNYEK

Lettország–Törökország 1:0 (1:0), g.: Verpakovskis (29.); kiállítva: Emre Asik (73.), 10 000 néző. Visszavágó: szerda, Isztambul 19.30.

Oroszország–Wales 0:0; 29 000 néző. Visszavágó: szerda, Cardiff 20.30.

Spanyolország–Norvégia 2:1 (1:1), Raúl (21.), H. Berg (85. – öngól), ill. Iversen (14.); 50 000 néző. Visszavágó: szerda, Osló 19.30.

Skócia–Hollandia 1:0 (1:0), McFadden (22.); 50 000 néző. Visszavágó: szerda, Amszterdam 20.30.

Horvátország–Szlovénia 1:1 (1:1), Prso (5.), illetve Siljak (22.); 35 000 néző. Visszavágó: szerda, Ljubljana 17.30. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?