Lélekben a legerősebb

Amikor Athénben ezüstérmet nyert, ő is csak tizenöt éves volt. Akkor tőle sem várták a sikert, a semmiből tört elő, egy ország kedvence lett. Nem is tudott mit kezdeni vele. Volt két szörnyű éve, mélyre zuhant, de összekaparta magát. Pekingben az esélyesek között emlegették, ám még érmet sem szerzett.

Hiába nyert aztán két Eb-t és két világbajnokságot, úgy érezte, nem hisznek benne. Ő viszont minden körülmények között hitt magában, az edzőjében, az elvégzett munkában.

Meg abban, hogy egyszer úgyis olimpiai bajnok lesz.

Egészen meglepő, milyen csendesen, minden csinnadratta nélkül jön el a pillanat, amire az ember évek óta vár. Nem szólalnak meg a harangok, nem támad fel a szél, nem torpannak meg világszerte a járókelők. Telnek a hónapok, hetek, napok, órák, és egyszer csak kezdődik az olimpiai döntő.

Gyurta Dani tizennégy éve várt erre a két percre. Ettől kegyetlen a sport: két perc alatt eldől, volt-e értelme hosszú évek munkájának. Meg persze ettől szép is.

Az fog nyerni, aki mentálisan a legerősebb – mondta Gyurta még a középdöntő után. S bár évekkel ezelőtt talán nem ő volt lélekben a legerősebb, Londonban kétség sem férhetett hozzá, mindent bírni fog.

Látszott rajta, hogy olimpiai bajnok lesz. Kemény volt, eltökélt, végtelenül tudatos. Azért jött, hogy nyerjen, és tudta, hogy csak rajta múlik, sikerül-e.

Világcsúcsot úszott.

Gyurta győzelme nem egyszerűen egy újabb arany a magyar olimpiai sikerek hosszú listáján. Annak ékes bizonyítéka, hogy mindenhonnan fel lehet állni – ha az emberben van elég akarat, alázat, kitartás. Ezért annyira felemelő.