Légzőmaszkkal érkezett négy bringás Pekingbe

Peking |

<p>Megérkezéskor légzőmaszkot viselt négy amerikai kerékpáros olimpikon a pekingi repülőtéren, kijelentvén, hogy saját akciójukról van szó. "A levegő egyelőre jó" - jelentette ki a pályakerékpárosok sprintszámában induló, 30 éves Jennie Reed, ugyanakkor hozzátette, hogy a verseny alatt is rajta lesz a maszk.</p>

Egyik társa, Michael Friedman azt mondta, egy kicsit tart attól, hogy a maszk viselésével megsért egyeseket. "Az ember persze nem akar megsérteni senkit, de a lehető legjobb teljesítményt akarja elérni. Lehet, hogy teljesen felesleges a maszk, de nem árt az elővigyázatosság, mert az aranyérem a tét" - mondta.
A két másik maszkos bringást az Új Kína hírügynökség nem tudta megszólaltatni, és kilétüket sem ismeri.
Annak ellenére, hogy a vendéglátó Kína számos intézkedést hozott a pekingi levegő minőségének javítására, sok versenyző aggódik a légszennyezettség miatt.
Arne Ljungqvist, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) orvosi bizottságának vezetője kedden kijelentette, hogy Peking levegőjének minősége nem lesz befolyással sem a sportolók, sem a nézők egészségére. A bizottság közleményében leszögezte, hogy a kínai főváros levegője megfelelő. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?