Kuzmina: „Harcolni fogok, de mosolyogva”

Az olimpiai eufória után mennyire nehéz visszazökkenni a „versenyzői módba”?

Pjongcsangból hazaérve nagyon kellemes rendezvények vártak rám, minden napra jutott egy vagy több meglepetés. Hihetetlenül érzelemdús volt a fogadtatásom a besztercebányai Fő téren, mindig meghat az emberek szeretete. A sok egyéb kötelezettség mellett csak napi egy edzést tudtam beiktatni, de annyi energiát kaptam az emberektől, hogy szerintem ez áramlani fog felém Kontiolahtiba, Oslóba és Tyumenybe is, a Világkupa utolsó három állomására, ahol szintén szeretnék minél jobb eredményeket elérni.

Van még kedve megint elutazni, gürizni, versenyezni?

Persze! Van még miért harcolni, gyakorlatilag előttünk áll a Vk-sorozat harmada. Sokan csodálkoztak, hogy az olimpia után nem engedtem ki, de én az edzések közben érzem magam komfortosan, és nem akartam kiesni a ritmusból. Szeretnék jól teljesíteni a hátralévő Vk-állomásokon. Már egy kicsit felszabadultabban is versenyezhetek, hiszen a szezon csúcspontján már túl vagyok, és szerencsére érmekkel tértem haza. Úgyhogy harcolni fogok, de mosolyogva.

Nehéz ilyen hosszú időn át megtartani a jó formát?

Ha egy sportoló odafigyel a teste jelzéseire, és jól együtt tud működni az edzői stábbal, akkor nem annyira nehéz. De nyilván a sport meglepetéseket is tartogat, és a jó forma ellenére is megtörténhet, hogy egy-egy versenyen nem jön ki a lépés. Magam is kíváncsi vagyok, hogy a múlt heti edzések után milyen formában vagyok, és arra is, milyen állapotban vannak az ellenfelek.

Mik a céljai a szezon hátralévő részére? Az összetett Vk-ban a második helyen áll, de Pjongcsangban arról is beszélt, egyik álma az, hogy egyszer négy tiszta sorozatot lőjön…

Tudom, hogy az emberek most már erre is oda fognak figyelni, most már tudják, hogy ez az egyik kívánságom, és ha az olimpián nem sikerült, hátha a Világkupában összejön. Ez lesz az egyik kis célom, ami talán egy nagyobb célhoz is elvezet.

A jó lövészethez elsősorban mentálisan kell erősnek lenni. Van valamilyen speciális módszere, hogy ezt elérje?

A megfelelő pszichikum már fél siker. Ha az ember nem bízik magában, nem érzi jól magát, akkor nehezen tud jól teljesíteni. Sokat dolgozom ezen, hogy magabiztosabb, céltudatosabb legyek.

Van valamilyen talizmánja?

Nem szerencsés, ha az ember talizmánokban hisz. Az a jó, ha a versenyző saját magában tud hinni, és késznek érzi magát a feladatra. Sok embert ismerek, aki hiába veszi körül magát talizmánokkal, egyik sem működik addig, amíg ő nem hisz saját magában.

A Világkupa-sorozat a szülőföldjén, Tyumenyben ér véget, ez bizonyára különleges alkalom lesz az ön számára.

Nagyon várom már, mert Tyumenyben még csak nyáron versenyeztem, a téli pályákat nem is ismerem. Természetesen a családtagok, rokonok, barátok is nagyon várnak, és én is örülök nekik, de hangsúlyozom nekik is, hogy előbb a munka, a versenyzés, és csak utána jöhet a szórakozás. Ha vége lesz a szezonnak, a gyerekeket is el akarom vinni egy hétre Tyumenybe, nagy szükségem van rá, hogy már egy kicsit velük is legyek. Ezt is nagyon várom már.

A gyerekei, Jeliszej és Olivia hogyan élik meg a versenyeit?

Olivia még kicsi, de már ő is regisztrálja, ha engem mutat a tévé, és olyankor meg akarja simogatni a képernyőt. Jeliszej pedig nagyon szurkol nekem, és olykor meg is kritizál. Ez az első szezon, amikor tényleg azt látom rajta, hogy nagyon csalódott, ha nem sikerül egy versenyem. Számon is kéri rajtam: „Anyuci, hogyhogy nem tudod eltalálni azokat a céltáblákat?” Néha már magában is kezdte keresni a hibát, hogy talán balszerencsét hoz, ha ő is nézi a versenyt… Egyrészt nagyon örülök neki, hogy ennyire beleéli magát, másrészt kicsit aggódom is, hogy ez a sokféle érzelem nem túl sok-e egy gyereknek. De mindenképpen érzem, hogy velem van a versenyek alatt.

Jeliszej a korábbi olimpiákról hozott érmeit is alapos vizsgálatnak vetette alá. Hogy tetszenek neki a pjongcsangi érmek?

Azt mondta, hogy szépek, és nehezek. Aztán megkérdezte: „Anyuci, ugye nehéz volt megszerezni ezeket az érmeket?” Én pedig azt feleltem: „Te magad is láttad, Jeliszejke, hogy mennyire.” A kislányom is szívesen játszik az érmeimmel, és ha látja, hogy mennyien szeretnék megérinteni, lefényképezni őket, akkor mindig féltékeny: „Ez csak az anyukámé, más nem nyúlhat hozzá!”