Kuzmina előnye nőtt összetettben

Oslo.

Oslo. Az üldözéses versenyben elért második helyének és legfőbb riválisa, Kaisa Mäkäräinen újabb gyengébb helyezésének köszönhetően már 41 ponttal vezeti az sílövők összetett Világkupáját Anastasia Kuzmina.

A szlovákiai sílövő már a holmenkolleni sprint megnyerésével az élre állt összetettben, hat ponttal előzte meg a finn Kaisa Mäkäräinent. A vasárnapi üldözéses versenyben pedig jócskán növelte előnyét Kuzmina, Mäkäräinen ugyanis csak a vert mezőnyben végzett.

Kuzmina ellenben ott volt az élmezőnyben. Igaz, az utolsó lövészet előtt úgy tűnt, addigi négy lövőhibája miatt nem nagyon fog odaférni a dobogóra, mert a harmadik lövés után csak a hatodik helyen állt, s az utolsó lövészetre negyedikként érkezett meg. A második álló lövészetnél viszont mind az ötször célt talált. „Ha nem így sikerült volna a vége, valahol egészen máshol végeztem volna – ismerte el Kuzmina. – Az volt a fontos, hogy nem engedtem elhatalmasodni magamon a nyomást. A korábbi három lövészetben azt mondhatom, feltartott a lövészet, az utolsóban viszont megtartott. Minden egyes lövés előtt azt ismételgettem magamban, hogy hiszen semmi tét nincs. Jó érzés volt a végén hibátlanul lőni, bár a futás során azért megéreztem a büntetőkörökön eltöltött 600 métert.”

Kuzmina végül másodikként futott be, csak a fehérorosz Darja Domracseva előzte meg.

Kuzmina így 24 pontosra növelte előnyét a szakági Vk-ban, összetettben pedig 41 ponttal vezet Mäkäräinen előtt, miközben már csak a tyumenyi versenyhétvége van hátra. „Elég nagy az előny, nem szabadna problémának adódnia, de ha egy versenyt nagyon elront valaki, sokat veszthet még” – nyilatkozta Anna Murínová, a szlovák női válogatott edzője. – Nasztyán most kicsit megmutatkozott az idegesség, de teljesen más, ha valakinek az ellenfelek ott lihegnek a nyakán, mint ha csak az órával kell versenyeznie.” (TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?