Kovács Noémi az előző szezon végén visszavonuló Juhos Kata mögül lépett elő az új idényben
Kovács Noémi örül, hogy aktívan ki tudja venni a részét a sikerekből

A HC DAC női kézilabdacsapatának első kupagyőzelme után Kovács Noémi is értékelt lapunknak. A jobbszélső az idei szezonban első számú játékos a posztján és a fináléban 6 góllal hálálta meg edzője bizalmát.
A döntő előtti órákban, napokban mennyire érezte azt a csapaton, hogy végre meglehet az a győzelem, amire évek óta várnak?
Nagyon szerettük volna, hogy ez meglegyen, hiszen sok éve érett a visszavágás vágya bennünk. Most, szerintem az egész csapat nevében mondhatom, hogy nagyony-nagyon akartuk ezt a győzelmet. Már egész héten azt mondogattuk, hogy most tényleg meg fogjuk csinálni. Ezekkel a gondolatokkal jöttünk ide.
A mérkőzés remekül indult, de aztán fordult a kocka és a Iuventa vezetett négy góllal. Ilyenkor mi jár a fejében, a saját feladatára koncentrál, vagy próbálja megtalálni mi a hiba a csapat játékában?
Ilyenkor először azon gondolkozik az ember, hogy mit tud ő csinálni, hogy segítse a csapatot a kritikus szituációban. Én is így vagyok vele, azt nézem, hogy a saját hibáimat kijavítsam és utána jön az, hogy csapatként mi kell még ahhoz, hogy visszahozzuk a hátrányt.
A félidő végére bár még hátrányban voltak, de úgy tűnt, hogy jobb lelki állapotban mennek az öltözőbe, hiszen sikerült felzárkózniuk.
Igen, valóban éreztük mi is, hogy jövünk fel. Nem volt bennünk negatív feszültség, épp ellenkezőleg, azt éreztük, hogy az első félidő befejezése motiválhat minket a második játékrészre. Úgy mentünk vissza, hogy most már át kell vennünk a vezetést.
Hat góllal zárta a döntőt. Milyen érzés az előző évek után első számú jobbszélsővé előrelépni, és egy ilyen kiélezett mérkőzésen a csapat húzóembereként a pályán lenni?
Nagyon örülök, hogy így alakult. A saját magam szempontjából, és azért is, mert aktívan a csapat segítségére lehetek.
Így teljesen ki tudom venni a részem a sikereinkből és az örömet is még inkább át tudom élni. Nagyon jó érzés.
Kaptak három szabadnapot, mekkora ünneplés várható most?
Most még talán kisebb lesz, bár már ünnepeltünk a szurkolókkal és az öltözőben is. A több hónapnyi folyamatos munka és mérkőzések után végre kaptunk egy kis szünetet. Szerintem mindenki nagyon örül annak is, hogy a mai után majd a családjainkkal is megünnepelhetjük ezt a sikert, és újult erővel térhetünk vissza, hiszen nincs megállás.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.