Kosarak, gólok és kölcsönös ismerkedés

Egymásra talált két gimnázium. Mindössze ötven kilométer köztük a távolság, de államhatár választja el őket, ezért is hasznos lehet a kölcsönös megismerés. Kilencvennyolc óta tart.

Egymásra talált két gimnázium. Mindössze ötven kilométer köztük a távolság, de államhatár választja el őket, ezért is hasznos lehet a kölcsönös megismerés. Kilencvennyolc óta tart. November huszonkettedikén egy új fejezettel gazdagodott: a pozsonyi Duna utcai Gimnázium sportnapra hívta meg a mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnáziumot.

Bugyi Ferenc, a vendéglátó iskola igazgatóhelyettese elejétől kezdve a kapcsolatápolás mozgatója: „Amikor felfigyeltünk a magyaróváriak oktatási eredményeire és módszereire, eszünkbe sem jutott, hogy a sport területére is eljutunk. Ennek a gondolata csak később merült fel. Amikor láttuk, hogy a tanárok között létrejött az együttműködés, megpróbáltuk a diákokat is belevinni. Ennek egy része a sportnapok megjelenése. A magyarországiak kérése volt, hogy először ők jöhessenek el hozzánk. Könnyen megegyeztünk, hogy milyen sportágakban, mert mindkét iskolában népszerű a kosárlabda és a teremfoci is. A visszavágón még lesz lány röplabda-találkozó is. Ilyen kapcsolatunk korábban nem volt, nagyszerű, hogy összehoztuk. Az iskola igazgatósága úgy döntött: ha a visszavágó is jól végződik, s úgy érezzük majd, hogy a diákságot ezzel megfogtuk, s a sportnap nyújt nekik valami szépet, valami tartalmasat, akkor jövőre kibérelünk egy sportcsarnokot. ĺgy lesz hol bíztatni a csapatainkat, mert a kis tornatermünk erre nem alkalmas, s bizony most is hiányzott a buzdítás.”

Közvetlenül a mérkőzések után Zalka Péter mosonmagyaróvári testnevelő tanár is megosztotta velem tapasztalatait: „A közelség és a két iskolavezetés kapcsolata hozta tető alá a sportnapot. Első lépésnek szántuk. A mérkőzések célja nem is annyira a számszerű eredmény, hanem a barátkozás, egymás megismerése. Sportszerű légkörben zajlottak a találkozók. Január 31-én lesz a visszavágó, a mosoni diáknapok keretében. Télen sítáborba is elküldjük ide néhány gyerekünket. Úgy néz ki, hogy szépen beindult, s lesz folytatása.”

Krúg József mosonmagyaróvári városi sportigazgató szakedzőként és tanárként élte át a pozsonyi órákat: „Ismét egy példa arra, hogy a sport viszi egymáshoz közel a fiatalokat. Esetünkben két magyar anyanyelvű gimnáziumot. Szerintem az eredmény sem másodrendű. Ha nem is véres küzdelmek, se nem bajnokik folynak, csak barátságos mérkőzések, de az fontos, hogy ki győz. Már csak azért is, mert ennek lesz visszavágója, ahol csapatonként adott az újabb bizonyítás lehetősége. A jövőben más sportágakkal is bővülhet a műsor. Remélem, gyümölcsöző kapcsolattá érik.”

EREDMÉNYEK

Pozsony–Mosonmagyaróvár, kosárlabda, fiúk: 64:30, legeredményesebbek: Egry 28, ill. Lévai 12; lányok: 22:27, Csémy 8, ill. Krúg 10; teremfoci: 6:7. A hazai csapatból a tehetséges Olasz Dávid hívta fel magára a figyelmet, három góllal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?