Kližan kétszer győzött, de ez kevés volt

Nem sikerült legyőznie Bosznia-Hercegovinát a szlovák tenisz Davis-kupa-válogatottnak, így Dzumhurék játszhatnak szeptemberben a Világcsoportba jutásért.

Nem sikerült legyőznie Bosznia-Hercegovinát a szlovák tenisz Davis-kupa-válogatottnak, így Dzumhurék játszhatnak szeptemberben a Világcsoportba jutásért. Dominik Hrbatý kapitány szerint azonban a csapategység újbóli megtalálása nagyobb érték a győzelemnél.

Miután Gombos Norbert elvesztette az első egyest Damir Dzumhur ellen, Martin Kližan legyőzte Mirza Basicot, így 1:1-es eredménnyel várhatták a csapatok a szombati napot.

A párosban Andrej Martin és Igor Zelenay viszont egyáltalán nem találta a ritmust Basic és Tomislav Brkic, a bosnyákok „játékos-kapitánya” ellen. Sokat hibáztak, nagyon hamar elúsztak az esélyeik, a bosnyákok hozták a meccset. Kližan azonban Dzumhur ellen is nagyszerű formában játszott, és két szettben győzött, ezzel egyenlített. „Kližan fantasztikusan teniszezett, ezzel a ponttal nem is számoltunk, úgyhogy 2:2-nél tulajdonképpen úgy álltunk, ahogy arra előzetesen számítottunk” – árulta el Dominik Hrbatý, akinek ez volt az első találkozója kapitányként a kispadon.

Az utolsó egyesre eredetileg Gombost nevezte, de ezen szombaton változtatott, és Kovalíkot küldte pályára Basic ellen. Kovalík jól is tartotta magát, de az első szettet rövidítésben elvesztette. A második játszma az övé lett, de a harmadikban Basic elhúzott 3:0-ra, és végül meg is nyerte a találkozót a bosnyákoknak.

„Vesztettünk a pályán, de emberként győztünk, és ez sokkal fontosabb. Visszaállt a csapategység, mind az öt srác elképesztően küzdött, egymásért is harcoltak. Nagyon sajnáltam a fiúkat, ilyen síri csendet még soha nem éltem át az öltözőben, mint ez után a meccs után. De nem kell szégyenkezniük, ez a meccs olyan volt, mint egy jó befektetés, a jövőben majd megtérül” – nyilatkozta Hrbatý. (SITA, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?