Kilátástalan a Bayern helyzete

München/Milánó. Mivel német csapatról van szó, módosítanunk kell a főcímet. Ugyanis a nehéz helyzetben leledző Bayernről – ismerve a múltját – nem fizetődik ki elparentáló mondatot írni. Tehát: „csak” kilátástalannak tűnik a helyzete. ĺgy már jobb.

Filippo Inzaghi, a Milan gólerős csatára (jobbra) három gólt lőtt a legutóbbi BL-fordulóban, a La Coruna otthonában Reuters-felvételDe egyáltalán nem jó. Bár ha figyelembe vesszük, hogy a négy évvel ezelőtti idényt is hasonlóképpen kezdte (vereség a Bröndbytől, döntetlen az MU ellen), és csak a döntőben ért véget a menetelése, akkor már némileg elbizonytalanodunk. De rögtön eszünkbe jut bajnoki veresége a megtizedelt Leverkusentől, méghozzá úgy kapott ki, hogy csaknem egy óráig emberelőnyben játszott. Nehéz a bajorokból kiszamárkodni. Mindenesetre nagy meccsnek, élethalálharcnak ígérkezik számára a Milan elleni összecsapás.

A piros–feketéknek sem sikerült valami fényesre a szombati bajnoki, igen megszenvedtek Rómában a Lazio elleni 1:1-ért. Szóval egyik csapatnak sem ment a főpróbán, gyengén játszottak, de ismerjük az igazság szülte frázist: a kupamérkőzés nem bajnoki. Kíváncsiak vagyunk, mit fognak produkálni a megasztárok, SuperPipo alias Inzaghi és Rivaldo az egyik oldalon, Ballack és Elber a másikon. A müncheni csapatból továbbra is hiányozni fognak a sérültek, Lizarazu, Scholl, Santa Cruz és Deisler, a Milanban nem lép pályára Sevcsenko, Helveg, Chamot. A bajorok edzője, Ottmar Hitzfeld egyáltalán nem volt elégedett a csapat csatárjátékával Leverkusenben: „Olyan támadótól, mint Elber elvárná az ember, hogy legalább egyszer legyen eredményes. A Milan ellen minden tekintetben javulnunk kell, a győzelmen kívül minden más eredmény a végünket jelentené.” Carlo Ancellotti, a Milan mestere nyugodt: „Egy döntetlennel közelebb kerülnénk a továbbjutáshoz.”

Pótvizsgára készül a La Coruna. Tizennégy napja Münchenben leckét adott a modern kontrafutballból a Bayernnak, aztán a múlt héten a Milan elleni meccsen, saját pályáján akkora pofonba szaladt bele (0:4), hogy még most is szédeleg tőle. Ilyen verést még nem kapott BL-meccsen! Javier Irureta edző szerint még a szerencse híre is elkerülte őket a döntő pillanatokban. De ma másképp lesz a Lens ellen.

A Pireusz elleni 3:0 után jó a hangulat a Maccabi háza táján, hiszen a siker nemcsak a klub, hanem az egész izraeli labdarúgás első BL-győzelmét jelentette. A dolog némi szépséghibája: mindhárom gólt a nigériai Alyegbenit rúgta, akitől (és a csapattól) ma is csodákat várnak a romokban heverő Leverkusen elleni ciprusi összecsapáson.

A BL első körének első két fordulójában „mészárlások” történtek, olyan jégkorongeredmények, kiütéses győzelmek születtek, mint 5:0, 4:0, 6:2, 5:2, 3:0. Csakugyan ekkora a különbség BL-csapat és BL-csapat között? Izgalmas kérdés, amely a külföldi lapvélemények szerint már erősen foglalkoztatja a klubcsapatok nem hivatalos Európa-bajnokságát megreformálni igyekvőket. Kíváncsian várjuk a 3. forduló első játéknapjának mai eredményeit. (T. V.)

A MAI MŰSOR

E-CSOPORT, 20.45: Juventus–Newcastle, Feyenoord–Kijev.

1. Juventus 2 1 1 0 6:1 4

2. Feyenoord 2 1 1 0 2:1 4

3. Kijev 2 1 0 1 2:5 3

4. Newcastle 2 0 0 2 0:3 0

F-CSOPORT, 20.45: Manchester U.–Pireusz, Maccabi Haifa–Leverkusen.

1. Manch. U. 2 2 0 0 7:3 6

2. Pireusz 2 1 0 1 6:5 3

3. Maccabi 2 1 0 1 5:5 3

4. Leverkusen 2 0 0 2 3:8 0

G-CSOPORT, 20.45: Bayern–Milan, La Coruna–Lens.

1. Milan 2 2 0 0 6:1 6

2: La Coruna 2 1 0 1 3:6 3

3. Bayern 2 0 1 1 3:4 1

4. Lens 2 0 1 1 2:3 1

H-CSOPORT, 18.00: Lokomotiv Moszkva–Barcelona; 20.45: Galatasaray–FC Bruges.

1. Barcelona 2 2 0 0 5:2 6

2. Galatasaray 2 1 0 1 2:2 3

3. FC Bruges 2 0 1 1 2:3 1

4. Lokomotiv 2 0 1 1 0:2 1

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?