Kikapott a németektől a magyar válogatott, jöhet a matek

ImreBence_2024Eb

A magyar férfikézilabda-válogatott sima, 35:28-as vereséget szenvedett Németország ellen az Európa-bajnokság középdöntőjében. Rostáék csak az első félidőben tudták tartani a lépést a házigazdákkal.

A kölni sportcsarnokban 19 750 néző gyűlt össze a középdöntős mérkőzésre, amelyen a németeknek nyerniük kellett, hogy megmaradjon az esélyük az elődöntős hely elérésére. A magyar válogatottba visszatért a gyermeke születése miatt Magyarországra utazó Rosta Miklós, de a korábban sérült térdében fájdalmat érző Máthé Dominik nem volt ott a meccskeretben.

Bár az első gólt Németország lőtte, Ancsin Gábor vezetésével fordított a magyar csapat és állandósította egy-két gólos vezetését. A kapusok egyik oldalon sem tudtak sokat védeni, de Bartuczcal és a helyére érkező Palasiccsal ellentétben a német kapusok mindössze egy védést hoztak össze az első félidőben. A játékrész utolsó harmadában jelentősen feljavult a német védekezés, így átvették a vezetést, az pedig csak Palasics utolsó bravúrjának volt köszönhető, hogy nem két, hanem csak egy góllal vezetett a német válogatott a szünetben, 18:17.

A második félidő elején már látszott, ha nem találja meg a megoldást a magyar szakmai stáb, komolyabb vereség is lehet a vége. Az átlövőjáték visszaesett, a gyors lábú irányítók, Fazekas és Hanusz csak egy-egy villanás erejéig tudták meglepni a roppant keményen védekező németeket, akik fokozatosan elléptek a magyar válogatottól. A hajrában a mindössze egy gólt szerző Bánhidit beállóban váltó Rosta ugyan remekül használta ki helyzeteit, de társai nem tudták felnőni hozzá, így végül hét góllal, 35:28-ra nyert Németország.

A magyar vereséggel eldőlt, hogy Franciaország megnyerte a csoportot, és a pénteki elődöntőben a címvédő Svédországgal találkozik. Magyarország azonban még számolgathat, de mind az elődöntőhöz, mind az 5. helyről döntő mérkőzéshez figyelni kell az ellenfelek eredményeit is. Az ellenben Bodóék mellett szólhat, hogy a franciák minden bizonnyal tartalékosan lépnek majd pályára a szerdán 18 órakor kezdődő találkozón.

„Nagyon örülök, hogy ennyi ember előtt léphettünk pályára. Megérdemeltük, hogy itt legyünk, nagy élmény volt, de nagyon fájó ez a vereség – nyilatkozta a továbbra is hibátlan lőlappal rendelkező Imre Bence. – Az első félidő még rendben volt, bár vezethettünk volna egy-két góllal a szünetben. Akkor megbeszéltük, hogy jól kell elkezdenünk a második félidőt, de pont fordítva sült el” – értékelt a fiatal jobbszélső, aki eddig 15 gólt lőtt a tornán.

Ancsin Gábor úgy fogalmazott, az első félidőben a védekezésük abszolút nem volt olyan feszes, mint eddig, viszont a másodikban már a támadójátékuk sem volt azon a szinten, ami elég lett volna a németek ellen. Meglátása szerint rengeteg eladott labdájuk és technikai hibájuk volt, tehát semmi nem működött úgy, ahogyan szerették volna és ahogyan elképzelték. „A közönség nem befolyásolta a teljesítményünket, inkább a rengeteg eladott labda, és a sikertelen védekezések utáni sikertelen támadások” – jegyezte meg hat góllal záró jobbátlövő.

„Azért lett hét gól a különbség, mert a végén már nagyon kinyíltunk, próbáltunk labdát szerezni, feladni egy-egy játékost, hogy esetleg ziccert hibázik és abból tudunk gyorsan indulni, de nem jött össze” – magyarázta a nagy különbséget Rosta Miklós.

„A második félidőben sok problémánk volt védekezésben, mert nagyon nehéz feladat elé állítottak minket a németek, remek csapatuk van. A szünet után sajnos nem tudtuk felvenni a versenyt a hazaiakkal, pedig a játékosaink mindent megtettek” – mondta a meccs utáni sajtótájékoztatón Chema Rodríguez, aki hozzátette, az első félidőben jó volt a támadójáték, de a védelem már akkor sem működött megfelelően, később pedig az ellenfél kapuja előtt sem jártak sikerrel. Kipróbáltak különböző felállásokat, viszont nem tudták megnyerni az egy az egy elleni és a kettő a kettő elleni szituációkat a beállókkal. A magyar szövetségi kapitány szerint ezúttal a hét a hat elleni játék sem vezetett eredményre és a kapusok sem tudtak hozzátenni.

„A legfontosabb, hogy a fiúk magukra találjanak, a motivációjuk visszajöjjön, mert nagy motivációval álltak ehhez a meccshez, történelmet akartak írni. De nincs idő búslakodni, túl kell ezen lendülni és nekiugrani a francia csapatnak” – szögezte le Chema.

A magyarok akkor harcolhatják ki az elődöntőbe jutást, ha nyernek, emellett a németek kikapnak a horvátoktól és az osztrákok sem diadalmaskodnak az izlandiak felett.

Eredmények

Férfikézilabda-Eb

Középdöntő, I. csoport: Franciaország–Ausztria 33:28 (13:10), Németország–Magyarország 35:28 (18:17), magyar gólok: Rosta, Ancsin 6-6, Bodó, Lékai 4-4, Imre, Fazekas 2-2, Bóka, Szita, Bánhidi, Ligetvári 1-1.

Az állás: 1. Franciaország 8 pont, 2. Németország 5, 3. Magyarország 4, 4. Ausztria 4, 5. Izland 2, 6. Horvátország 1.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?