Kikapott a DAC Kassán, nyílt a kiesés elleni harc

Kassa |

<p>A&nbsp;DAC labdarúgócsapata 2:1-re kikapott Kassán a&nbsp;Corgoň Liga 31. fordulójában, s&nbsp;mivel pénteken a&nbsp;nyitraiak nyertek a&nbsp;nagyszombati Spartak ellen, újra teljesen nyílt a&nbsp;kiesés elleni harc.</p>

A kassaiak aktívan kezdtek, Pačinda már az első másodpercekben eltalálta a kapufát. A 11. percben a vendégek védelmének megingását Novák büntette, aki Penksát is kicselezve lőtt a hálóba – 1:0. A kassaiak nem engedték helyzetbe a dunaszerdahelyieket, akik fél óra játék után könyvelhették el az első helyzetüket, de Majerník fejesét a kapus védte. A kassai hálóőr Kwin lövésénél is kitett magáért. A hazaiak kisvártatva másodszor is eredményesek voltak, Viazanko beadása után Diaby csukafejessel már 2:0-ra növelte a kassaiak előnyét.

A második félidő elején Szabó Ottó szabadrúgásból szépített – 2:1. A sárga-kékeknek jót tett a gól, többet adogattak, de nagy helyzetet nem tudtak kialakítani, a hazaiak pedig kontrákból veszélyeztettek. A 62. percben Novák ziccerben a jól kifutó Penksát találta el, három perccel később Matúš fejelt pontatlanul. A dunaszerdahelyiek tíz emberrel fejezték be a meccset, miután a 87. percben Causic megkapta második sárga lapját.

A dunaszerdahelyiek vereségével ismét teljesen nyílttá vált a kiesés elleni harc. A DAC 29 ponttal az utolsó előtti helyen áll, a Nitra 23 ponttal a sereghajtó, de a dunaszerdahelyiektől a bajnokság végén 6 pontot levonnak. Az egymás elleni mérkőzések a sárga-kékeknek kedveznek.

A bajnokság utolsó előtti fordulójában, jövő kedden a DAC a nagyszombatiakat fogadja, míg a nyitraiak a pozsonyi Slovan otthonába látogatnak. Az utolsó fordulóban a DAC Rózsahegyen lép pályára, a nyitraiak pedig hazai pályán a Senicával játszanak. 

MFK Košice–FK DAC 1904 2:1 (2:0)

Góllövők: Novák (11.), O. Diaby (36.), ill. Szabó O. (48.).

Sárga lap: Korijkov, Novák, ill. Szabó, Straka, Nguekam.

Piros lap: Čaušič (87., DAC).

Játékvezető: Pavlík, 1280 néző.

MFK KOŠICE: Ružinský–Kavka, Osztojics, Szekulics–Korijkov, Šinglár–Viazanko, Skvašík (83. Urban), Pačinda–Novák (90. Huk), O. Diaby (80. Djordjevics)

DAC: Penksa–Turňa (85. Nurkovics), Causic, Majerník, Szabó O.–Kwin (64. Nguekam)–Valenta (32. Jakúbek), Straka, Gergel, Brašeň–Matúš.

(SITA, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?