Kiesőzónában telelnek a krasznahorkaváraljaiak

<p>Három győzelem, három döntetlen, kilenc vereség, tizenkét pont, tizenkettedik hely. A felsorolt számok is bizonyítják, hogy a gömöriek a kelet-szlovákiai IV. liga déli csoportja kiesőzónájában tanyáznak.</p>

A mintegy kétezer-hatszáz lakosú községben kevesen ismerik úgy az ottani labdarúgás újkori történetét, mint Kún István. Rozsnyón kezdte pályafutását, majd tizenhat évesen hazajött az övéihez. Akkor még a járási harmadik vonalban szerepeltek a krasznahorkaváraljaiak. Jelenleg újoncok a IV. ligában. Kún István negyvenegy éves kora ellenére még mindig a csapat egyik meghatározó játékosa, emellett a klubelnöki tisztséget is rábízták.

„Az őszi idényben a sereghajtó Parchovany után a legtöbb gólt kaptuk, ellenfeleink negyvenhét alkalommal találtak be Marián Manko kapujába. Sajnos az első öt forduló meccseit zsinórban elbuktuk. Mindenütt nyílt focit játszottunk, a védekezésünk igencsak idegborzoló volt. Ezek után magabiztos teljesítménnyel legyőztük a nagykaposiakat, s úgy tűnt, sikerült kilábalnunk a gödörből. Ám tévedtünk, hiszen jöttek s Sobrance, a Rudňany és a Geča elleni nagy gólarányú és megalázó fiaskók” – avatott be a történésekbe a klubelnök.

A tizenkettedik fordulóban aztán végre talpra állt az alakulat, és sorrendben öt összecsapást tudott le úgy, hogy nem veszített.

„Úgy látszik, megjött az önbizalmunk, és a szerencse is a kegyeibe fogadott bennünket. És az sem elhanyagolható tény, hogy a hátvédsor is jelentősen feljavult. A tavaszi küzdelmeknek óriási hévvel vágunk neki. Úgy tudjuk, az éllovas rozsnyóiak kivetették hálójukat házi gólkirályunkra, Radoslav Kuzmára, valamint Andrej Vaškóra. Az ünnepek után nekivágunk a téli alapozásnak, öt-hat találkozót szeretnénk lejátszani a szepsi műfüves pályán, elsősorban magasabb osztályokban közreműködő csapatokkal. A kiesés elkerülése a célunk” – árulta el Kún István klubelnök és játékos.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?