Ki fogja kezelni az ágyút?

Kéthetes szünet után az idén utoljára szurkolhatunk kedvenc csapatunknak a labdarúgó Bajnokok Ligájában: ma és holnap rendezik a második csoportkör második fordulójának mérkőzéseit, utána február 18-ig szilencium.

Henry Rómában három gólt rámolt be az AS hálójábaTASR/AP-felvéteAhogy emlékszünk rá, tizennégy napja ritka jó és érdekes meccsekkel szolgált a kupatorna. Annál is inkább, mert a nyolc összecsapás közül mindössze egy zárult hazai győzelemmel, és kettő döntetlennel, a további öt mérkőzésen a vendégcsapat nyert. Ez is régen fordult elő. Arról nem is beszélve, hogy a két szupercsapat, a Milan és a Real szuperjátékot produkált. De a többi találkozón sem a futballt megnyomorító taktika dominált. Joggal várhatjuk hát a folytatást. A labdarúgásban semmi sem lehetetlen és semmi sem igaz...

Egyértelmű, hogy nap slágermeccse Londonban lesz. Az „ágyúsok” azt a Valenciát fogadják, amelyik az első csoportkörben úgy leckéztette meg a Liverpoolt, hogy maguk a hazaiak is azt mondták: egyszerűen jobb volt a spanyol bajnok, hihetetlenül bátor csatárjátékot mutatott. És ez nagy szó. Nem véletlenül veretlen a BL-ben (az első csoportkörben 6 meccsen 17 gólt lőtt), bár némileg rontja a mérlegét, hogy a második döntetlenjét (1:1) két hete „szenvedte el” hazai pályán az Ajax ellenében. A szombati bajnokin 2:0-ra verte a Santandert, az Arsenal 2:0-ra kikapott Machesterben a „vörös ördögöktől”. De hadd ismételjük a frázist: a kupameccs az egészen más. Rómában például londoniak nemzetközi alakulata szétlőtte a „farkasokat” (3:1), a francia Henry kezelte az ágyút, három találata robbant az ordasok fészkében. Most is tőle várják egyaránt a töltést és a lövést. Annál inkább, mert honfitársa, a meggyógyult Pires lesz a „fegyverhordozója”. Wenger edzőnek jelenleg a sérült kapusok okozzák a gondot, szombaton már a harmadik számút dobta be, de ma valószínűleg a lábadozó, a 38 éves Seaman kap bizalmat. Hát mit mondjunk? Elég öreg ahhoz, hogy hibátlanul védjen. A vonalon még csak-csak eltotyog, a reflexei, kifutásai azonban... Egyébként a Valencia két évvel ezelőtt a negyeddöntőben ütötte ki az Arsenalt, de ahogy az „ágyúsok” trénere mondta, csapata azóta minden téren javult, gyorsabb, technikásabb, nagyobb az önbizalma. Capello, a rómaiak szakvezetője azt nyilatkozta az angol (angol?) együttesről, hogy egységes, becsvággyal teli és erős, jelenleg talán legerősebb Európában. Megfogjuk látni.

A szó szoros értelmében nagy csatára van kilátás Amszterdamban. Nem mintha az AS Roma annyira jó lenne (tizenegyedik a Serie A-ban), hanem mert rendkívül taktikus, 90 percen át képes minden megengedett és meg nem engedett eszközökkel „rontani” a játékot, főleg ha Totti nélkül csak öt és felen vannak a pályán. Gondoljunk csak bele: az első csoportkörből 3:4-es passzív gólaránnyal jutottak a 16 közé. Mit várhatunk tőlük? Nem irigyeljük őket. Úgy érezzük, az ismét csúcsra igyekvő, fiatal és gyors suhancokból álló, kegyetlenül hajtós Ajax nagyon megkergeti a bordó-sárgákat, akik majd minden bizonnyal latba vetik minden rafináltságukat, rejtett és kevésbé rejtett taktikai faultjaikat.

Két legjobb csatára, Sheaer és Bellamy nélkül szerepel Barcelonában a Newcastle. Az előbbit két (videofelvétel alapján) a másodikat (piros lap miatt) három meccstől tiltotta el az UEFA. Mindketten ütöttek az Inter elleni mérkőzésen. A gólvágó Shearer azt mondta, hogy Cannavaro megfogta és valahogyan szabadulni akart tőle. Sir Bobby Robson edző csapatának szerencséje (?), hogy a Barca tovább is szabadesésben van, „tartja” tizedik helyét a Primera Divisiónban; szombaton 1:0-ra kikapott a madridi kiscsapattól, a Vallecanótól, és a szurkolók már hangosan követelik a nagyképű holland tréner, Louis van Gaal lemondását. De mellette szól: védencei egyedüliként százszázalékosak a BL-ben. Nincs BL-sorozat német– olasz párharc nélkül. Az Internazionale már semmiben sem emlékeztet a Herrera-féle hírhedt catenaccióra, attraktívan futballozik, lövi a gólokat. Két hete négyet rámolt be Newcastle-ban a „szarkáknak” (igaz, emberelőnyben játszott), szombaton hármat a Laziónak Rómában, méghozzá úgy, hogy 0:3-as vesztésre állt. A Leverkusen? Kínlódik a Bundesligában (a tizenkettedik), kínlódott a BL-ben, de él és néha „virágzik”: Szombaton idegenben verte 3:0-ra a München 1860 együttesét. Milánóban minden lehetséges. A legvalószínűbb azonban, hogy nyer az esélyesebb hazai gárda.

A MAI PÁROSĺTÁS

A CSOPORT: FC Barcelona–Newcastle United, Internazionale–Bayer Leverkusen (az eddigi meccsek: Newcastle–Inter 1:4, Leverkusen–Barcelona 1:2). B CSOPORT: Ajax Amsterdam–AS Roma, Arsenal–FC Valencia (az eddigi meccsek: Valencia–Ajax 1:1, Roma–Arsenal 1:3).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?