Kezükben a siker...

Komárom. Közelebb kerülhet tavalyi hatodik helye megismétléséhez a komáromi VC a női röplabda Extraligában. Ma 18 órakor hazai környezetben fogadja a pozsonyi Doprastavot. Szombaton a fővárosban – hatalmas fordulat után – 0:2-ről 3:2-re nyertek Hilda Mazúrová és Kiss Tibor védencei, és az 5-8.

Komárom. Közelebb kerülhet tavalyi hatodik helye megismétléséhez a komáromi VC a női röplabda Extraligában. Ma 18 órakor hazai környezetben fogadja a pozsonyi Doprastavot. Szombaton a fővárosban – hatalmas fordulat után – 0:2-ről 3:2-re nyertek Hilda Mazúrová és Kiss Tibor védencei, és az 5-8. helyért folyó párharcban 1:0-ra vezetnek. Ha ma bármilyen arányban nyernek, legközelebb már az 5. helyért csatározhatnak.

Kiss Tibor még a pozsonyi győzelem után sem tartja lefutottnak a párharcot. „A szombati mérkőzés első két játszmájában halványan röplabdáztunk, a harmadik felvonásban 24:23-nál már meccslabdája volt a hazaiaknak. Ekkor remek adogatásfogadás után fordítottunk, s további két labdát szerezve szépítettünk. E fordulat után összeomlott a Doprastav, s aránylag könnyen nyertük a mérkőzést. Ma is szerintem mindkét csapat egyformán esélyes a győzelemre. Liberónk, Valachová beteg, ha nem játszhatna, nehezebb lesz boldogulnunk. Kezünkben a siker. Ha odafigyelünk, hozhatjuk a mérkőzést” – bizakodik a komáromi társedző. (jmk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?