Két slágermérkőzés

Pozsony. Nagy a tolongás a labdarúgó Szuperliga élmezőnyében, az első három csapat egyaránt 27 pontot gyűjtött. Ma az élbolyban tanyázó csapatok egymással találkoznak, a második Inter, a harmadik helyezett zsolnai együttest fogadja, míg a ligetiek a listavezető rózsahegyiek otthonában lépnek pályára.

Vajon hányszor töri fel az Inter a zsolnai védelmet? Képünkön Chrenko egy korábbi bajnokin megcélozza az MŠK kapuját. Eugen Vojtišek felvételeA címvédő Inter a ligeti rangadón jó teljesítményt nyújtott, közel állt a győzelemhez. Úgy tűnik, a sárga-feketék már túljutottak a hullámvölgyön, s ismét megszokott formájukat nyújtják. Jozef Bubenko edző ezúttal sem számíthat a kiállítás miatt eltiltott Marián Šuchančokra. „Nehéz feladat előtt állunk, hiszen a zsolnai együttes jelentős játékerőt képvisel. Ennek ellenére, számunkra csak a győzelem elfogadható. Nem tagadjuk, zsinórban harmadszor is bajnokok akarunk lenni, így nem betlizhetünk. Remélem, újra lehetőséget kapok, és igazolom az elvárásokat” – mondta lapunknak Gáspár József, az Inter 24 éves hátvédje.

Sikeres sorozat áll a zsolnaiak mögött, az utóbbi öt találkozón nem szenvedtek vereséget. Bíznak benne, hogy a pasienkyi stadionból sem távoznak üres kézzel. Pedig a góllistát 9 találattal vezető Ľubomír Reiter távozása után (az Olomouchoz igazolt), sokan féltették őket. Azonban nem tétlenkedtek a vezetők, szerződtették a rózsahegyi Varadínt, és a trencséni Klagót. A közép-szlovákiaiak idegenben általában jeleskednek, eddig 10 pontot gyűjtöttek. „Tartunk, de nem félünk az Intertől. Meggyőződésem, hogy a döntetlennél alább nem adjuk” – jelentette ki Ladislav Jurkemik, az MŠK szakvezetője. Augusztusban, Zsolnán 1:1-es eredménnyel zárult a két gárda összecsapása.

A hét elején, a hat esztendeje fő támogatónak számító SCP vállalat felbontotta a szponzori szerződést a rózsahegyi klubbal. Három nap bizonytalanság után jött az ismert vállalkozó, Jozef Majský, aki úgy döntött, több tízmillió koronával támogatja majd a jelenlegi éllovast. A SIPOX Ružomberoktól azt várja a főszponzor, hogy bajnokságot nyerjen és a közeljövőben kiharcolja a BL-részvételt.

Már a tegnap délelőtti edzést követően útra kelt az Artmedia. Dušan Galis 18 labdarúgót vitt magával, Aleš Hellebrand sérülés miatt nem tarthatott a többiekkel. „Rázós 90 perc előtt állunk, ám biztosra veszem, legalább az egyik pontot elhozzuk. Még nem vagyok teljesen egészséges, ám valószínűleg pályára lépek. Előreláthatólag ismét Oravec őrzése lesz a feladatom. A technikás támadót az utánpótlás válogatottból jól ismerem, a korábbi találkozókon sikerült őt semlegesítenem. Remélem, most sem lesz másként” – nyilatkozta lapunknak Borbély Balázs, a ligetiek védője. A hatodik fordulóban az Artmedia pályáján 3:2-re nyert a Petržalka.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?