Pozsony. Kedden tartotta rendkívüli ülését a Szlovák Labdarúgó Szövetség végrehajtó bizottsága, amelyen – többek között – szó volt az UEFA-büntetésről.
Két ellenőr is lesz
A futballszövetség vezérkara tegnap úgy döntött, hogy egy-egy ún. rizikós mérkőzésre külön ellenőrt küld, tehát ketten figyelik majd a bírókat, a rendezőket és a szurkolókat. Az is újdonságnak számít, hogy az Év tizenegyét közvetlenül a tavaszi idény befejezése után hirdetik ki, nem pedig az év utolsó napjaiban.
Elkészült a válogatott év eleji műsora. Ladislav Jurkemik védencei február 10-én Ciprus szigetére utaznak, ahol először a románok ellen mérkőznek, aztán – az eredménytől függően – az oroszok vagy pedig a házigazdák következnek. Az utánpótlás együttes (tegnaptól Ján Švehlík segíti Mikuláš Komanický munkáját) egy héttel korábban a Kanári-szigetekre utazik. Máriatölgyes (Dubnica) ad otthont a Liechtenstein elleni (április 2.) zártkapus Eb-selejtezőnek, Zsolna pedig a görögök elleni (április 30.). előkészületi találkozónak. (zsi)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.