Kényszerpihenő után góllal visszatérni

Mivel Róbert Vittek Szkopjéban begyűjtötte második sárga lapját, így a holnapi, Liechtenstein elleni Európa-bajnoki selejtezőn nem léphet pályára. Ladislav Jurkemik vezetőedző helyette a Viktoria Žiž-kovban légióskodó huszonkét esztendős Tomáš Oravecet hívta meg a válogatottba.

Mivel Róbert Vittek Szkopjéban begyűjtötte második sárga lapját, így a holnapi, Liechtenstein elleni Európa-bajnoki selejtezőn nem léphet pályára. Ladislav Jurkemik vezetőedző helyette a Viktoria Žiž-kovban légióskodó huszonkét esztendős Tomáš Oravecet hívta meg a válogatottba.

Kétéves szünet után került viszsza a válogatottba, számított a meghívóra?

Vasárnap délután éppen hazafelé autóztam, amikor felhívott Jurkemik edző, s közölte, számít rám a nagyszombati találkozón. Kellemesen meglepődtem, bár titokban számítottam rá, hogy helyet kapok a keretben.

Hosszú kényszerpihenőt követően egyre jobban belelendül a játékba.

Nyáron megműtötték a térdemet, emiatt sokat kihagytam. Szerencsére, jól sikerült az orvosi beavatkozás, s teljesen rendbejöttem. Örülök, hogy tavasszal klubcsapatomban már több fontos gólt szereztem.

Miként értékeli a válogatott szombati teljesítményét.

A tétmérkőzéseken nem a szép játék a fontos, hanem az eredmény. Ha jókora szerencsével is, de Szkopjéban sikerült nyernünk, így még tovább élnek a reményeink.

Szerdán Liechtenstein lesz az ellenfél, sokan nagyarányú győzelemről beszélnek. Milyen találkozóra számít?

Egyáltalán nem szabad lebecsülni a vendégeket, hiszen döntetleneztek Macedóniával, s szombaton csak 2:0-ra kaptak ki az angoloktól. Megnéztük az utóbbi összecsapás videofelvételét, s meglepődve láttuk, hogy több helyzete is akadt a sereghajtónak, sőt egy esetben csak a kapufa mentette meg a szigetországi hálóőrt. Tehát egyáltalán nem lesz könnyű dolgunk, de bízom benne, hogy megnyerjük a találkozót.

Az európai szövetség döntése szerint zárt kapuk mögött rendezik a mérkőzést. Ez mennyire befolyásolja majd a játékosok produkcióját?

Egy biztos, eléggé fura érzés lesz üres lelátók előtt futballozni. Azonban szerintem ennek a ténynek nem szabadna negatívan befolyásolnia játékunkat...

Utoljára 2001 októberében Macedóniában szerepelt a nemzeti csapatba, akkor két találattal járult hozzá az 5:0-ás győzelemhez.

Szép lenne ott folytatni, ahol másfél esztendeje abbahagytam. Ha lehetőséget kapok, Nagyszombatban szeretném góllal megünnepelni a visszatérést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?