Kajak-kenu vb – Két magyar egység már döntős

Duisburg |

<p>A csütörtök délelőtti előfutamok után két magyar egység már készülődhet a döntőre a németországi Duisburgban zajló kajak-kenu világbajnokságon.</p>

A nyitónapon vízre szállt kilenc hajó közül négynek volt lehetősége arra, hogy egy jó első pályával megspórolja magának a délutáni középfutamot, s a Vasbányai Henrik, Mike Róbert kenus, valamint a Szabó Gabriella, Fazekas-Zur Krisztina kajakos duó 1000 méteren élt is az eséllyel.     Az idén tavasszal összetérdelt, s azóta Világkupa-győzelemmel és Eb-ezüstéremmel büszkélkedő Vasbányai, Mike kettős óriási fölénnyel, három hajóhossz előnnyel nyerte előfutamát, azaz nem volt kérdés, hogy kié lesz az egyetlen, egyenes ági továbbjutást érő hely.     "Nem számítottam arra, hogy a rajtunk ennyire jól sikerül, ugyanis korábban ezzel voltak gondjaink. A mostani teljesítményünk megerősített bennünket abban: nem volt túlzó cél úgy idejönni, hogy aranyérmet akarunk szerezni" - értékelt a 22 éves Vasbányai.      A Szabó, Fazekas-Zur páros - amelynek tagjai a júniusi Eb-ről lemaradtak, a második válogatón azonban már remekeltek - esélyeshez méltó magabiztossággal győzött előfutamában, maga mögé utasította mind a hat riválisát, noha elég lett volna az első három között zárnia a döntőhöz.     Ha az első három közé kerül, az 1000 méteres kenunégyes (Korisánszky Dávid, Korisánszky Péter, Vass András, Varga Dávid) is egyből a fináléba került volna, de ez az egység végül csupán negyedik lett. Korábban a kajakos Medveczky Erikának lett volna még lehetősége egy első hellyel továbbjutni 1000 m-en, de ő másodikként futott be.     A többi számban nem lehetett egyből a döntőbe kerülni. Ezer méteren a címvédőként induló Vajda Attila (C-1) és az olimpiai bajnok Dombi Rudolf, Kökény Roland duó (K-2) egyformán futamgyőzelemmel, a kajakos Dombvári Bence egy második hellyel, míg 500-on a kétszeres olimpiai bajnok Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa kajakpáros első, a ötkarikás címvédő Kozák Danuta (K-1) pedig második hellyel mutatkozott be, s lépett tovább a délutáni középfutamba.    A csütörtöki számok döntőit szombaton rendezik majd a vb-n.     A további program:    később:500 és 1000 m-es középfutamok 15.30       péntek:500 és 1000 m-es előfutamok 9.00500 és 1000 m-es középfutamok 14.15200 m-es előfutamok 16.30       szombat:200 m-es középfutamok 10.00 és 13.00500 és 1000 m-es döntők 15.25    vasárnap:5000 m-es döntők 9.00200 m-es döntők 11.00500 és 1000 m-es döntők 14.30váltó döntők 17.00 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?