Jeges Mérföld helyett aranyvasárnapi lubickolás

Dunaszerdahely.

Dunaszerdahely. Aranyvasárnap immár tizenharmadik alkalommal randevúztak a téli fürdőzés szerelmesei a dunaszerdahelyi Thermálpark szomszédságában található Félúti tónál.

A Pozsonyi Jegesmedveklub (Ľadové Medvede Bratislava) és a dunaszerdahelyi Sportfanatic Polgári Társulás hagyományos adventi túlélőpróbájának szervezői ugyan a Jeges Mérföld 2014-es csallóközi premierje után duplázásra készültek, de közbeszólt az időjárás, az extrém sportolók versenye elmaradt.

„A pályát bójákkal kijelöltük, szervezésileg mindent biztosítottunk, a három jelentkező, két cseh hosszútávúszó és a féli Nyári Richárd azonban a zord időjárási viszonyok miatt nem teljesíthette a versenytávot. A mintegy háromszázötven néző ennek ellenére megtalálta a számítását, hiszen negyvenhatan mártóztunk meg, tempóztunk a mindössze 3,8 fokos Félúti tó vizében. Egyébként a levegő hőmérséklete is alig emelkedett fagypont fölé” – tájékoztatta lapunkat a megmérettetésről Mészáros József, a dunaszerdahelyi téli úszások főszervezője. A látványos túlélési próba résztvevőit, az illusztris személyiségeket, köztük az idén a Gibraltári-szorost átúszó brünni Magda Okurkovát, a felbári Pék fivéreket, Dezsőt és Endrét, valamint a féli Nyári Richárdot az ötletgazda Makai József mutatta be a nézőknek. A megjelenteket Horváth József, Dunaszerdahely alpolgármestere üdvözölte. A jeges fürdőzés szerelmesei előbb elénekelték himnuszukat, majd vízbe szálltak, felkészülésük függvényében igyekeztek minél több időt eltölteni a hűs habokban.

Legtöbbet, 25 perc 19 másodpercet a dunaszerdahelyi Mészáros Rudolf töltött a vízben. „Tíz évvel ezelőtt csatlakoztam a helybeli jegesmedvékhez. Fél perccel kezdtem, majd lépésről lépésre megnyújtottam a hideg habokban eltöltött időt. Mivel a huszonkét perc nem okozott nagyobb gondot, ezért most úgy döntöttem, hogy saját felelősségemre a megengedettnél tovább maradok. Előnyünkre szolgál, hogy a merülés után a helybeli termálfürdő medencéjében melegíthetjük fel magunkat” – fogalmazott az aranyvasárnapi dunaszerdahelyi téli fürdőzés rekordere.

Mivel már két nappal korábban egyértelművé vált, hogy a Csallóköz szívében nem rendezhetik meg a Jeges Mérföldet, a szervezők megoldást kerestek, és találtak. Somorja mellett, a csölösztői multifunkciós x-bionic®sphere sportközpont nyitott medencéjében rendezték meg a versenyt, melyen a féli Nyári Richárd közel tíz perccel javította meg a szlovák csúcsot. „Adottak voltak a feltételek. A víz hőmérséklete 4,9 a levegőé pedig 1,5 C fok volt. A téli úszók legextrémebb kihívását, az 1610 métert, a brünni Eliška Podmelová és Radek Suchopa társaságában teljesítettem, huszonnégy perc ötvennyolc másodperccel új szlovák rekordot úsztam” – nyilatkozta lapunknak a dunaszerdahelyi Sportfanatic csapatának féli tagja, a Gibraltári-szoros egyik idei meghódítója.

A Jeges Mérföld 2014-es dunaszerdahelyi premierjén győztes brünni Magda Okurková ezúttal csupán néhány percig lubickolt a Félúti tóban. „Tegnap besegítettem Nyári Richárdnak, egy kilométert úsztam Csölösztőn. A szélsőségesen hideg vízben eltöltött perceknek is vannak határai, további nagy kihívások várnak ránk” – nyilatkozta Magda Okurková, aki Nyári Richárddal és a dunaszerdahelyi Sportfanatic polgári társulás további képviselőivel már a téli úszók január elején Burghausenban esedékes világbajnokságára készül.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?