Jakubko helyett Hološko

Pozsony |

<p>Az állkapocstörést szenvedett Martin Jakubko helyére Filip Hološkót hívta be a Stanislav Griga, Michal Hipp edzőpáros a vb-selejtezőkre készülő szlovák labdarúgó-válogatottba. Tomáš Hubočan csak hétvégén csatlakozhat a csapathoz, egyelőre a szentpétervári kórházban fekszik gyomorpanaszokkal.</p>

A szlovák labdarúgó-válogatott pénteken a letteket, kedden a görögöket fogadja. „Nagyon fontos mérkőzések állnak előttünk, amelyek meghatározhatják a csoport további alakulását – mondta a csapat tegnapi szenci gyülekezőjén Stanislav Griga. – Nem szeretnék a pontokról beszélni, mert az ember sosem tudja, mit hoz egy mérkőzés. Ki számított rá például, hogy Litvániában tíz emberrel kell befejeznünk a meccset?”

A szlovákok egyelőre négy pontot gyűjtöttek a vb-selejtezősorozatban, ezzel a G csoport harmadik helyén állnak. Litvániában 1:1-es döntetlent játszottak, hazai pályán pedig 2:0-ra verték Liechtensteint, de a játék sok kívánnivalót hagyott maga után. „Tisztában vagyunk vele, hogy a most következő két találkozón is az vár ránk, hogy az ellenfél védekezni fog, nekünk pedig valahogy át kell törnünk azt a falat. Ez nem könnyű, de hiszem, hogy jönni fognak a gólok” – jelentette ki Griga. A keretben eredetileg három csatár szerepelt: a Plzeň két támadója, Marek Bakoš és Michal Ďuriš, illetve a Perm csatára, Martin Jakubko, ő azonban megsérült. „Jakubko a hétvégi, Kazany elleni bajnokin eltörte az állkapcsát, így a Besiktasban szereplő Filip Hološkót hívtuk be a helyére. A csapattal tart Róbert Jež, a Zaglebie Lubin középpályása is. Tomáš Hubočan egyelőre kórházban fekszik Szentpéterváron, mert gyomorpanaszai vannak. A lettek elleni meccsen biztosan nem számíthatok rá, de a görögök ellen már talán bevethető lesz. Az biztos, hogy helyette nem hívunk be mást” – nyilatkozta Michal Hipp. Közel egyéves szünet után tért vissza a válogatottba Ján Ďurica, a Lokomotiv Moszkva hátvédje. Nemcsak a hosszabb kihagyás miatt volt azonban ő a legnagyobb sztár a gyülekezőn (minden tévécsatorna vele akart először interjút készíteni), hanem azért is, mert Oroszországból monoklival, szemöldöke felett néhány varrattal érkezett. „Összefejeltünk, de nem olyan vészes” – kommentálta a sérülést a védő. Stanislav Griga nem akart arról beszélni, kezdő lesz-e Ďurica a lettek ellen: „Nem fogom elárulni a kezdőcsapatot, de ha valaki rendszeresen pályára lép az orosz bajnokságban, annak van helye a válogatottban. Ez Ďurica esete is, hétről hétre remek teljesítményt nyújt a horvát Corluka oldalán a védelem tengelyében.” 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?