Jakubík és Gacsal: „Nem tudjuk, mi történt”

Jakubík és Gacsal
Szeged |

A Jakubík Gábor, Gacsal Ákos kajak kettesnek az idei szegedi világbajnokság volt az első nemzetközi versenye együtt. 1000 méteren szerettek volna harcba szállni az olimpiai kvótákért, de végül a B-döntő utolsó helyén végeztek. Maguk sem értették, mi történt.

„Sajnos a kvótától most nagyon messze voltunk. Az előjelek nem ilyenek voltak. Nem tudok mit mondani, mi lehetett az ok – kereste a szavakat Gacsal Ákos. – Ki kell értékelni a versenyt, nem tudjuk, mi lehetett a gond. De már az első 250 méter után kezdtek keményedni az izmaink, ami sose jelent jót.”

Mindketten tagjai az ezer méteren induló kajak négyesnek, amellyel – Denis Myšákkal és Tarr Györggyel együtt – pénteken bronzérmet nyertek. A kettős terhelés azonban Gacsal szerint belefért. „Sokan indultak már így korábban, például Vlček Erikék is régebben. Tényleg nem tudjuk, mi történt” – ismételgette a komáromi kajakos, aki idén év elején tért vissza Szlovákiába, miután középiskolás kora óta Magyarországot képviselte.

Hogy mi lesz ennek a duónak a jövője, Gacsal még nem tudta megmondani. „Ez még a jövő zenéje. Nem voltunk egy rossz páros az edzéseken, de a verseny valami miatt nem jött ki. Próbáltuk odatenni magunkat, de valahogy most nem sikerült. Pedig az edzések alapján sokkal jobbnak kellett volna lennünk” – fogalmazott Gacsal, de százalékban nem tudta volna kifejezni, mennyivel maradtak el az elvárhatótól.

Jakubík Gábor ezzel szemben egészen konkrét volt: „A nyolcvan százalékát sem nyújtottam annak, amit tudok.” Az okokat a somorjai versenyző sem tudta megnevezni: „Én lennék a legboldogabb, ha tudnám.”

Miközben a négyesben bekövetkezett váltás után a társ nélkül maradt Gelle Péter helyzete eléggé előtérbe került, Jakubíkról kevés szó esett, pedig ő sem járt jól: már benne ült a négyesben az olimpiai távon, a duisburgi Világkupán ezüstérmesek is lettek, ám Botek érkezése után neki nem maradt hely a hajóban. „Nehezen tudok bármit mondani anélkül, hogy bárkit megbántsak a csapatból, ezért nem szívesen beszélnék erről. Nem akarok találgatni, sablonszövegeket mondani. Nehéz, fájó dolog, de ezzel is együtt kell élni” – mondta Jakubík.

A jövőre vonatkozó kérdésre viszont gyorsan rávágta a választ. „Hogy mi a tervem? Semmi. Pihenni, pszichikailag feltöltődni. A következő másfél hónapot szeretném nagyon pozitívan tölteni, pozitív dolgokkal, pozitív emberekkel, pozitív hozzáállással. Kizárni minden negatívumot, aztán kezdeni újból.”

Jakubík tavaly októberben ment át Somorjáról Komáromba Likér Péterhez. Korábban úgy fogalmazott, ez edzőváltást látta az egyetlen esélynek. „Mindent feltettem egy lapra. Áldozatokat kellett hozni, hátrahagyni dolgokat, és reménykedni, hogy összejön – jegyezte meg Jakubík. – Egy része össze is jött, mert javultam, edzéseken és versenyen is. Remélem, hogy jövőre ezt észreveszik. Nem tudom, hogy idén nem akarták-e észrevenni, vagy nem vették észre, de ha jövőre is így folytatom, remélem, hogy már észreveszik.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?