La Coruna/Lyon. Az Arsenal és a Real Madrid kiesése után úgy tűnt, hogy a labdarúgó Bajnokok Ligája történetében először címvédésre kerülhet sor, ám hatalmas meglepetésre a La Coruna nemhogy ledolgozta háromgólos hátrányát az AC Milannal szemben, hanem 4:0-ra legyőzte.
Ismét elmarad a címvédés
Carlo Ancelotti edző tagadta, hogy játékosai lebecsülték volna az ellenfelet: – Nagyon koncentráltunk erre az összecsapásra. Sajnos a futballban előfordulhatnak ilyen dolgok, és szerencsétlenségünkre ez most éppen velünk történt meg.
A másik oldal természetesen eufórikus állapotba került. – Szinte álmodni se mertünk ilyen visszavágóról. Fantasztikus első félidőt produkáltunk, s ettől megzavarodott a Milan. A negyedik gólunktól megnyugodhattunk, de még akkor sem voltam biztos a továbbjutásban – mondta diadalittasan Javier Irureta, a spanyolok trénere.
– Megtettük a dolgunkat, de továbbra is a földön járunk. Persze nagyon örülünk az elődöntőbe kerülésnek, ugyanakkor közülünk senki sem gondolja azt, hogy mi lennénk az BL favoritjai – nyilatkozta visszafogottan a Lyon elleni visszavágót követően Jose Mourinho, az FC Porto vezetőedzője. A tavaly UEFA-kupát nyert portugál együttes 2:0-ás előnnyel érkezett Franciaországba, ahol elsősorban hatékony kontrajátékának, és Maniche duplájának köszönhetően 2:2-es döntetlent ért el.
Az elődöntő párosítása: Porto–La Coruna, Monaco–Chelsea, az első találkozókra április 20-án és 21-én kerül sor.
Roman Abramovics, a Chelsea milliárdos tulajdonosa dupla prémiummal honorálta az Arsenal elleni diadalt. Az orosz főnök fejenként 100 ezer fonttal jutalmazta a futballisták bravúrját. (m, o)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.