Imádja az ugratókkal teli pályát

<p>Takács Bence tizenhat éves motokrosszversenyző. Kisújfaluban él, a közeli Köbölkúton gyakorol, Érsekújvárott elektrotechnikai szakközépiskolás. Most elsős.</p>

J. MÉSZÁROS KÁROLY

Bátor legény, szereti a gyors, nagy ugratókkal teli pályát. Aki látta őt edzés vagy versenyzés közben, most nagyokat bólogat. Persze a legtöbb izgalmat édesapja, Takács Tibor éli át vele. Nemcsak menedzsere, edzője, hanem szerelője is. „Mindenese vagyok, segítem, ahogyan tudom. Autókkal foglalkozunk, így ebben élünk – mondja szerepéről az apa. – Én is szerettem a motorokat. Csináltam Bencének egyet, aztán vettem neki, azzal motorozgatott. Évek óta japán gépekkel száguld a pályákon.”

Először csak azt akarta, hogy mozogjon a fia, találjon magának értelmes elfoglaltságot. „Már óvodás koromban ültem motoron. Egyszer kismotorral mentem óvodába, apu autóval kísért. Az óvó néni mondta, hogy ezt ne csináljam többször, nem is fordult elő – eleveníti fel első motorosélményét Bence, aki otthonosan mozog a tőlük három kilométerre fekvő kö-bölkúti pályán. – Mikor először láttam, kicsit megijedtem, utána már jó volt. Kezdetben csak a könnyű szakaszokon gyakoroltam. Apu vezetett, megmutatta, mit kell tenni. Két évig csak motoroztam, aztán következtek a versenyek.”

Négy éve kezdtek jönni a jobb eredmények, hallom mindkettőjüktől. 2008-ban elindult a köbölkúti viadalon, csak szórakozásból, de jól helytállt, így azóta is folytatja. Most már a versenyzés a fontos. Olyan sorozatokban indul, melyek állomásai közel vannak, nyugat-szlovákiai viadalok. „Elég sok energia, idő és pénz van benne. Költséges sportág a motokrossz, de a motorsportok közül a legolcsóbb” – jegyzi meg Takács Tibor, akit Bence versenyzői meglátásokkal egészít ki. „Nem minden a gyorsaság, a száguldás, fejben is ott kell lenni. Meg az is fontos, hogy ismerjük a pályát. Jól döntöttem, mikor ezt választottam. Nem győzöm ismételni, mennyire tetszik nekem a baráti kör, a versenyek hangulata. Ellenfelek vagyunk a pályán, barátok a depóban.”

Bence tavaly az MX2 junior kategóriában versenyzett 125 köbcentis Yamaha gégén. „Először lettem bajnok a nyugat-szlovákiai viadalokat magába foglaló Motoshop Žubor Cup megnyerésével – tér ki eddigi legnagyobb sikerére a kisújfalui tini. – Hat állomása volt a 14–21 évesek számára kiírt sorozatnak. Az összetettben győztem, amiért egy hatvan centi magas kupát kaptam. Négyszer első, egyszer második voltam. Egy versenyen csak azért nem indultam, mert combcsonttörésem volt, elestem az egyik viadalon. Két hónappal később már újra motoroztam. Jó érzés volt, mikor megnyertem a trófeát, megérte dolgozni.”

Egyszer szeretne szlovák bajnok lenni. „Jó motor és szerencse kell hozzá, meg fejben is ott kell lenni – sorolja, amit fontosnak tart. És nem kevés pénzre is szükség van. Ezért hálásak támogatóiknak, köszönik a segítséget a községi önkormányzatnak.

Bence idén a Motoshop Žuber Cupban kipróbálja a profi kategóriát. Itt a 14 évesnél idősebbek indulhatnak, és a gépek űrtartalma sincs korlátozva. „Százhuszonöt köbcentis motorommal versenyzek az erősebbek ellen, szeretnék a legjobb ötben végezni” – vázolja fel tömören versenyzői elképzeléseit Takács Bence, aki nem a szavak mestere, de motorozásával egyre több rajongót szerez magának. Nem csak Kisújfalun, Köbölkúton és a környező településeken.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?