Hosszú Katinka: így biztosan nem tudom abbahagyni

Katinka

Hosszú Katinka letörten, de nem megtörve értékelte a tokiói olimpián nyújtott eddigi teljesítményét, azt, hogy 400 méter vegyesen vasárnap ötödik, 200-on pedig szerdán hetedik lett címvédőként.

Azért nem halt meg senki

- mondta a háromszoros olimpiai bajnok a magyar újságírókhoz érve egy mosolyt megengedve magának. - "Sajnálom, hogy pont egy olimpián esett meg, amikor így úszom".

Arra nem tudott magyarázatot adni, hogy a májusi, budapesti Eb-n legerősebb számában, 400 méter vegyesen miért tudott két másodperccel jobb időt elérni, mint most az ötkarikás játékokon. Szerinte fizikálisan sokkal jobb állapotban van jelenleg, azóta öt kilót leadott, így papíron most kellett volna legalább két másodperccel gyorsabbnak lennie.

Leúszom a 200 méter hátat. Persze nem az a 200 méter hát lesz, amit látni szoktak tőlem

- válaszolt arra, hogy az önmaga számára is csalódást keltő szereplés után a 200 méter pillangóhoz hasonlóan visszalép-e a negyedik számtól.

A magyar úszósport egyik legkiemelkedőbb alakja kifejtette, hogy ha nincs a pandémia okozta leállás, akkor biztosan nem így úszik.

Így biztosan nem tudom abbahagyni" - zárta szavait a 32 éves kilencszeres világ- és 15-szörös Európa-bajnok.

Sós Csaba szövetségi kapitány szerint nem mentális problémák voltak Hosszúval, hanem szakmailag ment félre valami.

Ha valaki azt mondja, 4:32 perccel meg lehet nyerni a 400 méter vegyest és akkor az nem Hosszú Katinka lesz, azt kiröhögöm

- fogalmazott egyértelműen a szakvezető.

A szakember arról is beszélt, hogy méltatlannak tartja a kritikákat a 200 méteres pillangótól való visszalépésével kapcsolatban:

A világ egyik legjobb úszója. Akármi történik, nem fogok rá rosszat mondani. Kilenc számban teljesítette az A szintet, ebből ötöt magától visszamondott. Tudtam, hogy a 200 méteres vegyes és pillangó közül az egyiket nem fogja úszni. Ezért vállalom a felelősséget, de egy háromszoros olimpiai bajnoknak megadom a lehetőséget, hogy felmérje a mezőnyt, és annak fényében döntsön. Ezt megérdemli.

Hosszú utolsó tokiói versenyszámában, 200 méter háton - amelyben Rióban csak hat század különbséggel lett második - csütörtökön közép-európai idő szerint 13.09-kor kezdi meg szereplését az előfutamban, majd az elődöntőre pénteken, a fináléra pedig szombaton kerül sor.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?