Visszatér a versenyzéshez Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszó, akinek fő célja, hogy jövő nyáron, Párizsban, a hatodik ötkarikás viadalán is ott legyen – írta hétfőn az Index.
Hosszú Katinka visszatér és megcélozza a hatodik olimpiáját
A 34 esztendős klasszis a honlapnak adott interjúban árulta el, hogy első gyermeke augusztusi születését követően néhány héttel már elkezdte az edzéseket, jelenleg napi két-három órás tréningeket végez.
A kilencszeres nagymedencés világbajnok elárulta, április–május környékén térhet úgy vissza, hogy már „nemcsak magamnak mérem az időt”. Hozzátette, az olimpiai szintidőt egészen júniusig lehet teljesíteni, és több lehetősége is lesz erre.
Hosszú megjegyezte, várhatóan két kedvenc számában, 400 és 200 méter vegyesen – utóbbiban még mindig az ő 2015-ös ideje a világrekord – próbálja meg kiharcolni az olimpiai szereplést.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.