Kós-show és rekorddömping – hat nap a Duna Arénában

Hogy maradjunk a szó szerinti rekordoknál, rögtön az első döntős szám világcsúcsot hozott – 400 méter gyors után a kanadai Summer McIntosh vehette át a szimbolikus kis táblát a 25 ezer dolláros összegről –, a vasárnapi záráskor pedig az orosz 4x100-as férfi vegyesváltó foglalta keretbe a vb hat napját egy újabb rekorddal.

Kerek 30 világcsúcs, amiből az amerikai Gretchen Walsh egymaga kilencet (!!) tudhat magáénak, egy tizedik, váltóban elérttel kiegészítve. 

Ezúttal nem maradt puszta közhely a „valaha volt leg….” kezdetű méltatás, magától értedődő, hogy az előbbi két szám nem kis sporttörténeti elsőséget jelentett Budapestnek.

S akkor még nem is szóltunk a lényegről, a magyar úszókról. 

Kós Hubert vállalta a részvétel jelentette kockázatot – mert akárhonnan is nézzük, olimpiai bajnokként csakis egy vb-címmel kerülhette el, hogy ráaggassák a „sikertelen” jelzőt a Duna arénás szereplésére. Mert hiába, hogy a 25 méteres medence egy egészen más műfaj, a közvélemény ilyen nüanszokra nem ad. A magyar válogatott legnagyobb csillagaként pedig még egy újabb nagy adag nyomás nehezült rá. De hogy mennyire felkészült minderre mentálisan a mindössze 21 éves sportoló, arról nagyon árulkodóak voltak a 100 háton elért ezüstje utáni első mondatai. A mix zónában egy kiegyensúlyozott, saját magát is maximálisan reálisan látó úszó nyilatkozott az újságíróknak. Nem ugrándozott az örömtől, hogy a kevésbé erős számában is rögtön második hellyel nyitott, nem volt búskomor, hogy három századdal maradt le az aranyról. Pont annyira volt mosolygós és laza, amennyire egy (úszói mércével mérve kisebb) világverseny dobogós helye után lehet/illik, és pont annyira volt céltudatos és koncentrált, amennyire egy fő feladatára még csak készülő sportembertől várjuk. 

Sem bagatellizálni, sem túlbecsülni nem akarta az első érmét, és az aranyat sem mindent elsöprő magabiztossággal célozta meg, mert – ahogy majd´ minden nyilatkozatában visszatért hozzá – ezen a világbajnokságon az volt a lényeg, hogy kiélvezze a magyar közönség szeretetét.

Mert még ha egy-egy hétköznapon nem is telt meg csordultig a Duna Aréna, valószerűtlenül nagy ujjongás kísérte minden piros–fehér–zöld zászlócska megjelenését a kivetítőn. Ami azt jelentette, hogy a 34 hazai úszó közül valaki épp bizonyítani készül. 

Például azt, hogy a magyar úszósport újra és újra meg tud újulni. Előbukkant a „semmiből” (pontosabban Amerikából) egy Sárkány Zalán, aki meg se állt az aranyig 800 m gyorson; főnixmadárként éledt újra hamvaiból Szabó Szebasztián és szerzett egy éremmel főlérő 4. helyet 50 m pillangón. 

A 4x200-as női gyorsváltó (Pádár Nikolett, Ugrai Panna, Molnár Dóra, Ábrahám Minna) talán még náluk is nagyobb tettet hajtott végre azzal, hogy az amerikaiak mögött legyőzte a „maradék világot” – aminek még csak a közelében sem járt sosem magyar négyes, pedig egy bizonyos Hosszú Katinka is ott volt a névsorban éveken keresztül.

Egyszóval: ha nem is volt hibátlan diadalmenet a rövid pályás vb (az olimpiai negyedik Németh Nándor például nem jutott tovább az előfutamból sem 100 m mellen), a magyar úszósport él és virul: a hétfőn bejelentett Év sportolója-ankét férfi tízes listáján például öt úszót találunk.

Mit is mondhatnánk erre? Alig várjuk a 2027-es, újabb pesti vizes-vb-t, Kóst, Sárkányt, Milákot, Rasovszkyt és a többieket.