Hosszú Katinka bezsebelte a 100 ezer dolláros különdíjat

Budapest |

<p>Hosszú Katinka egymás után ötödször végzett az összetett pontverseny élén az úszók pénzdíjas rövidpályás világkupa-sorozatában, amelynek a szombat-vasárnapi hongkongi záróviadalán 10 aranyéremmel tette teljessé sikerét. Összesen 103 érmet gyűjtött az idén, ebből 73 az arany.</p>

A kilenc állomásból álló, 2,178 millió dollár összdíjazású vk-széria legjobbjaként a 100 ezer dolláros különdíjat is bezsebelte, a teljes idényben nyújtott alakításaiért pedig - a swimswam.com szakmai honlap kimutatása szerint - összesen 386 750 dollárt kapott.

Hogy az 50 méteres nagymedencében Rióban három olimpiai bajnoki címet is begyűjtő, világ- és Európa-bajnok úszónő a 25 méteres uszodák világában szintúgy otthon van, már 2012-es első világkupa-győzelmekor igazolta, azóta pedig megszakítás nélkül minden évben a legjobbnak bizonyult összesítésben, amire más még nem volt képes. Egyedi módon halmozta a versenyszámokat is, rendre monstre programokat lebonyolítva az egyes vk-állomásokon, ráadásul öt számban - 100 méter hát, 200 méter gyors, továbbá 100, 200 és 400 méter vegyes - mind a kilenc idei indulásán győzött. A magyar szövetség honlapjának összegzése szerint az elmúlt négy esztendőben 400 vegyesen elért 37. rövidpályás sikerével beérte a svéd Therese Alshammart, aki korábban ugyanennyiszer nyerte meg az 50 méter pillangót. A vegyesszámokban amúgy is lehengerlő a fölénye Hosszúnak, aki 2012 óta eddig összesen 110 érmet szerzett, 99 arany, 7 ezüst és 4 bronz megoszlásban.

Hosszú Katinka nem áll le a 2016-os világkupa-sorozat zárultával sem: a FINA, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség honlapjának úgy nyilatkozott, hogy a novemberi százhalombattai rövidpályás országos bajnokságon szokásához híven minden egyes számban rajthoz áll, "aztán pedig edzésben maradok, és igyekszem megfelelően felkészülni a rövidpályás világbajnokságra".

Az 2016-os vk összesített pontversenyének legjobbjai és pénzdíjaik:
    ----------------------------------------------------------------
 nők:
1. Hosszú Katinka 1197 pont - 386 750 dollár
2. Alia Atkinson (jamaicai) 417 - 160 500              
3. Jeanette Ottesen (dán) 438 - 156 000

férfiak:
1. Vlagyimir Morozov (orosz) 640 pont - 332 500 dollár  
2. Chad le Clos (dél-afrikai) 516 - 197 250            
3. Szato Daija (japán) 330 - 127 500

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?